
Nem mindegy, hogy iszod! – ez az ital akár nyelőcsőrákot is okozhat
A túlélési esélyek a stádiumtól függenek.
Égő benzint locsolt az úttestre Salgótarjánban három férfi egy felüljáróról, hogy kárt tegyenek az arra haladó autókban – közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.
Tamás-Kovács Andrea elmondta: a főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya közúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt folytat eljárást két 16 és egy 27 éves férfi ellen.
Ismertette: a megalapozott gyanú szerint a két fiatalkorú és a felnőtt férfi vasárnap az éjszakai órákban Salgótarján belterületén, a Bem úton lévő vasúti felüljáróról a felüljáró alatt lévő úttest aszfaltjára két ásványvizes palackból benzint locsolt. A benzint locsolás közben meggyújtották, hogy az arra közlekedő gépjárművekben kárt okozzanak.
Mindezt az arra haladó, szolgálatot teljesítő járőrök vették észre, akik a három férfit előállították – tette hozzá.
A túlélési esélyek a stádiumtól függenek.
A férfi beismerte tettét.
Radikális döntést hozott egy fiatal pár.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.