
Újabb magyar doktor bukott meg, pénzt fogadott el a szülőorvos
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA bíróság döntése szerint egy hónapig nem hagyhatja el lakóhelyét az a zalaegerszegi orvos, akit kedden vettek őrizetbe a rendőrök vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt - közölte a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője pénteken az MTI-vel.
Bartalné Mentes Judit tájékoztatása szerint a Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája csütörtökön rendelte el a bűnügyi felügyeletet.
A jogerős végzés értelmében a gyanúsított – a zaol.hu információja szerint egy zalaegerszegi szülészorvos – különengedély nélkül nem hagyhatja el a lakóhelyét, és a tartózkodási helyét nem változtathatja meg. Az indoklás szerint fennáll a veszélye, hogy a gyanúsított kivonná magát az eljárás alól, továbbá más egészségügyi intézményben újabb, hasonló jellegű bűncselekményt követne el.
A bűnügyi felügyelet az elsőfokú bíróság előkészítő tárgyaláson hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapig tart.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szerdai közlése szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult eljárás az orvos ellen, aki a magánpraxisába tartozó pácienseket telefonos egyeztetés után az egyik zalai – közelebbről meg nem nevezett – állami kórház ultrahangos vizsgálóhelyiségébe rendelte be. A kórház alkalmazottjaként munkaidőben vagy ügyeleti időben látta el a betegeket, a kórházban végzett vizsgálatokért pedig pénzt kért, amivel megszegte az egészségügyi jogviszonyával kapcsolatos kötelességét.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre