Könnyes búcsú: összeszorult a szív, így úszott utoljára Cseh László – Fotó!





A Magyar Úszószövetség hivatalosan is elbúcsúztatta az olimpiai ezüstérmest Cseh Lászlót a rövid pályás világkupa-viadal pénteki programjának végén.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.10.09.
Köszönet

A Duna Arénában zajló rövidpályás világkupa második napján hivatalosan is elbúcsúztatták a tokiói olimpiát követően visszavonult Cseh Lászlót.

A bomba nagymestere (Fotó: Dombóvári Tamás)

„Isten áldjon, barátom, a pályafutásod után is!” – mondta egy másik bajnok, a dél-afrikai Chad le Clos. A kivetítőkön megelevenedett a 35 éves klasszis sportpályafutása.

Csak annyit mondtak neki, hogy hozzon fürdőnadrágot

Lacit álló ovációval és hosszan tartó tapssal fogadta a közönség, majd az ünnepelt mind a négy úszásnemben teljesített egy hosszt.

Először Bánk Péterrel tempózott, majd az 1980-as, moszkvai olimpiai aranyérmese, Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke csatlakozott hozzá. Végül a 84 esztendős Kiss Miklóssal is úszhatott, aki régen az alapokra tanította Cseh Lászlót.

Köszönjük, Laci (Fotó: Dombóvári Tamás)

Az olimpiai ezüstérmest hatalmas meglepetés érte

„Csak annyit tudtam, hogy hivatalosan elbúcsúztatnak pénteken este a Duna Arénában, s annyit kértek a szervezők, hozzak magammal fürdőnadrágot” – árulta el Cseh László. „Hogy Kiss Miki bácsi is itt volt velem, és még úszott, különösen megható, szerintem akkor voltunk utoljára egy medencében, amikor megtanított úszni.”

„Lassan-lassan dereng, és tudatosodik bennem, mennyi szép sikert tudhatok a magaménak: éveken keresztül nem értékeltem magam eléggé” – fogalmazott Cseh, s a kijelentése után adódó kérdésre, ezek után képes-e kimondani, hogy igenis megérdemelte ezt a csoda szép búcsúztatót, ha „döcögve” is, de végre csak kimondta: „Igen, megérdemeltem.”

„Lassan-lassan dereng, és tudatosodik bennem, mennyi szép sikert tudhatok a magaménak: éveken keresztül nem értékeltem magam eléggé„ (Fotó: Dombóvári Tamás)

 

 

 

 





Ezeket olvastad már?
"Anya, apa, ne haljatok meg" - szülei életét mentette a 9 éves kisfiú

"Anya, apa, ne haljatok meg" - szülei életét mentette a 9 éves kisfiú

"Ez csak marketing-zöldítés": a tájépítész szerint nullával egyenlő, amit Karácsony Gergely zöldítés néven művelt

"Ez csak marketing-zöldítés": a tájépítész szerint nullával egyenlő, amit Karácsony Gergely zöldítés néven művelt

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

Századfordulós polgári ház vált patkánytanyává Budapest belvárosában – Videó

Századfordulós polgári ház vált patkánytanyává Budapest belvárosában – Videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás