
Emberi térdkalács miatt riasztották a parti őrséget – Nem az volt, aminek hitték
Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolRáugrott a rendőrautóra, majd rosszul lett az intézkedés közben egy férfi a VIII. kerületben. A rendőrök megpróbálták újraéleszteni, közben mentőt hívtak, de a férfi életét már nem sikerült megmenteni - számolt be az esetről a rendőrség.
Mint arról korábban lapunk is beszámolt, egy zavart embert próbáltak újraéleszteni a mentők a Baross utcában kedd délután. Mint később kiderült, egy félmeztelen ember ugrott rá Budapesten, a VIII. kerületi Baross utcában, az úttesten előtte megálló járőrautóra.
A rendőrök igazoltatni próbálták a láthatóan zavart férfit, ő azonban ellenszegült, ezért megbilincselték - számolt be a police.hu a borzalmas esetről.
Az intézkedés közben az ismeretlen hirtelen összeesett, a rendőrök ezért azonnal levették a bilincset, és megkezdték az újraélesztést, amit a kiérkező mentők folytattak – de már nem lehetett megmenteni az életét.
A jelenlegi adatok szerint nincs összefüggés a haláleset és a rendőri intézkedés között. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a körülményeket.

Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.