Megrázó ufóészlelésről számoltak be egy börtön lakói

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Metropol

A „Nulladik típusú találkozás” után több rab is arról panaszkodott, hogy vörös kiütések jelentek meg a testén.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.09.12.
idegen tárgy

Egy meg nem nevezett angol fegyintézetben furcsa történettel állt elő több fogvatartott is. A beszámolóik szerint űrlényt láttak a börtön felett az égen, egy kivilágított űrhajóval – írja a DailyStars.

Az egyik rab nyilatkozott az ország börtönújságának:

„Én nem hiszek a természetfeletti dolgokban, meg a marslakókban, viszont amit itt láttunk, az valóságos volt, még mindig nem találok rá szavakat. Mindannyian a dolgunkat végeztük, valaki dolgozott, más éppen edzett, aztán egyszer csak megláttuk a „csészealjat”, ahogy lebegett az épület felett” – nyilatkozta a fogvatartott. Hozzátette: hatalmas fénye volt, és ők parányiak voltak a repülőtárgy méretéhez képest.

Ismeretlen repülő tárgyat láttak a rabok a börtön felett /Képünk illusztráció (Pixabay)/

A történet folytatása azonban még az eddigieknél is furcsább volt.

„A tárgy egyszer csak zsugorodni kezdett, majd eltűnt önmagában, mintha csak köd lett volna. Ezután elkezdett esni az eső, és mindannyian hátrahajtott fejjel bámultuk, köztünk a tisztek is. Másnapra többünkön is piros kiütések jelentek meg” – mondta el a férfi.

Egy csészealjszerű gépezetet véltek felfedezni az égen /Képünk csak illusztráció Fotó: Facebook/

Elárulta azt is, hogy sokan sokféle magyarázattal álltak elő, volt, aki azt mondta, hogy szerinte a közeli katonai bázisról érkezhetett a gép, és lehet, hogy egy „fekete projekt” része volt. Míg mások szerint egy sima gömbvillám volt.

Az idei évben rengeteg állítólagos űrlényészlelésről és -találkozóról számoltak be emberek a világ minden tájáról.









Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!

Top hírek





Hírlevél-feliratkozás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.