Elképesztő történetek láttak napvilágot a szülést követő pillanatokban, ezekről a sztorikról maguk a vajúdós nők számoltak be.
Egy nő szülés közben annyira elveszítette a józan gondolkozását, hogy nővére kezét kolbásztekercsnek nézte, majd meg is harapta.
A Mumsnet nevű internetes fórumon édesanyák osztják meg tapasztalataikat a szülőszobák rejtelmeiről, ide került fel néhány napja a nem mindennapi történet, miszerint egy hölgy megharapta a saját testvérét vajúdás közben – írja a Daily Star.
De arról kevesen beszélnek, hogy milyen extrém fájdalommal, és néhány esetben megváltozott tudatállapottal jár egy szülés. Ez történt az egyik kommentelő nővel is, aki kolbásztekercsnek érzékelte nővére kezét a szülőszobán, rá is harapott a „finom falatra”.
A nő azt írta a weboldalon: „Nagyon éhes voltam már, be is voltam gyógyszerezve, beképzeltem, hogy valaki kolbásztekercseket említ a szobában, így amikor úgy éreztem, hogy megakarnak etetni, ráharaptam a testvérem a karjára. Szerencsére megbocsájtott” – nyilatkozta az anyuka a fórumon.
„Én egyik éjszaka, amikor a fájdalomcsillapító hatása alatt voltam, érzékeltem, hogy valaki gyengéden megsimogatja az arcomat, azt hittem, hogy a kedves férjem. Gyengéden megfogtam a kezét, majd megcsókoltam... az aneszteziológusom volt az” – árulta el vicces történetét egy kismama.
„Egyik barátommal hasonló dolog történt, csak ő a szülészorvost harapta meg közben” - mondta el egy kommentelő.
„Engem egyszer megütött egy vajúdó nő a szülőszobán, a szemüvegem leesett a fejemről és összetört” – írta le tapasztalatait egy egészségügyi dolgozó.
Úgy tűnik sok érdekes dolog történik egy szülészeti osztályon, csak ritkán beszélnek erről az orvosok, vagy éppen a kismamák.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre