
Ezt nagyon benézte! Mutatjuk, hogyan ne mássz be a VII. kerületi rendőrséghez – Videó!
Valami nagyon nem volt rendben a férfi viselkedését elnézve, egy kocsmai verekedés után mindenét hátrahagyva útnak indult, majd a rendőrségen találta magát.
Egy férfi a VII. kerületi rendőrség udvarára mászott be, akciója során a pólóját is szétszakította. A zavartnak tűnő alakot a készenléti alosztály bűnügyi technikusa vette észre először. Az egyenruhást meglátva az ismeretlen kimászott a kerítésen – nyomában a rendőrrel.
A férfi többszöri felszólításra sem állt meg, de a rendőr zászlós és a közben szintén odaérő nyomozó néhány méteren belül feltartóztatta. A férfiról kiderült, hogy külföldi, magyarul nem tud, és iratok sem voltak nála – írták a police.hu oldalán.
Egy kis nyomozás után rögtön kirajzolódott a történet
A rendőrség közleményéből kiderült, a Magyarországon jogszerűen tartózkodó 25 éves afgán állampolgár a Keleti Pályaudvar közelében egy kocsmában verekedésbe keveredett, táskáját és iratait hátrahagyva onnan menekült be a kapitányság udvarára. Holmija között a rendőrök néhány gramm kábítószergyanús anyagot találtak, ami magyarázatot adhat a férfi zavartságára. A VII. Kerületi Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt indított eljárást, a lefoglalt anyagot szakértői vizsgálat alá vetik. A kocsmában történt verekedés ügyében garázdaság miatt külön eljárást indítottak.
Top hírek


Csak mandulagyulladás - ezzel rázták le az orvosok az anyát: a 12 hónapos kislánya az életéért küzdött

"Valaki tudja, honnan származnak!" - Gyerekek maradványaira bukkantak az elhagyatott mezőn
"Valaki tudja, honnan származnak ezek a gyerekek!"
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre