Lezuhant a Karancs-hegyi kilátóból a 20 éves fiatal, barátai hagyták meghalni

Borzalmas sérülésekkel órákig feküdt a földön a 7 métert zuhanó fiatalember.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.08.18.
tragédia

Egy baráti kirándulásnak indult, majd rémálommá vált annak a 3 férfinak a túrája, akik 2020. július 25-én, este Somoskőújfalun megbeszélték, hogy éjjel kimennek a Karancs-hegyi kilátóhoz.

A három fiatal 22 óra körül el is indult a vízmosásos, csúszós, meredek terepszakaszon, amit egyikük egy hordozható telefontöltő lámpájával világított meg. Miután megérkeztek, felmentek a kb. 25 méter magasságú kilátó tetejére, ahol mintegy 15–20 percet tartózkodtak.

A kilátóról lefelé jövet elöl haladt a 20 éves fiatal, akit követett a két barátja. A lépcsősoron lefelé a sötétben a középen haladó férfi maga elé és mögé is igyekezett világítani, azonban több lépcsősor megtétele után a legelöl haladó túrázó 7,2 métert zuhant a kilátóból a földre. Társai lesiettek a kilátó aljába, ahol fekve találták meg a sérült fiatalt.

A két férfi tisztában volt azzal, hogy társuk a magasból zuhant le a kilátóból, emiatt balesetet szenvedett, azonban nem győződtek meg arról, hogy társuk a balesetéből eredendően milyen sérülést, sérüléseket szenvedett, és nem nyújtottak tőlük elvárható segítséget a nyilvánvalóan sérült társuknak. Sem mobiltelefonon nem hívtak és nem is próbáltak segítséget hívni vagy segítségnyújtásra alkalmas személyt értesíteni, illetve gyalogosan sem indultak el segítségért, csak órákkal később, amikor társuk az állapota miatt elvesztette az eszméletét – áll az ügyészség ismertetésében.

A vádlottak kilátóból kieső társa a több testtájra terjedő többszörös csonttörések, tüdőzúzódás, máj- és lépállomány-folytonosság megszakadása, valamint a hashártya mögötti bevérzés okozta traumás sokk miatt másnap hajnalban elhalálozott. Olyan körülmény azonban nem volt megállapítható a nyomozás során, amely kétséget kizáróan bizonyította volna, hogy a vádlottak azonnali segítségnyújtása esetén néhai társuk életének megmentésére reális lehetőség lett volna.

A Salgótarjáni Járási Ügyészség ezért a 27 és 28 éves férfi ellen segítségnyújtás elmulasztása vétség miatt emelt vádat.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás