
Teljes döbbenet: beleszeretett az AI barátnőjébe, de ez még nem minden
Gyengéd érzelmeket táplál iránta...
Szeptember 12-én a katolikus egyház vezetője, Ferenc pápa Magyarországon fog szentmisét tartani a Hősök terén.
Ferenc pápa, születési nevén Jorge Mario Bergoglio szeptemberben végre megérkezik Magyarországra, ahol a Hősök terén több ezer hívő és résztvevő előtt fog szentmisét tartani. Az érdeklődőknek ajánlott időben érkezni, ugyanis rengetegen kíváncsiak az egyház vezetőjére. A részvétel regisztrációhoz kötött.
A Magyar Kurír katolikus hírportál pedig egy nagyon hasznos tanáccsal is ellátta a rendezvényre érkezőket.
„Kivetítők, hangszórók segítségével az oltártól távolabb elhelyezkedők számára is jól követhető lesz a liturgia. A szentmisék szövegének magyar nyelvű fordítását az FM 96,4 frekvencián is elérhetővé teszik; a résztvevők fülhallgatóval kisrádión és okostelefonon is hallgathatják az elhangzottakat” – olvasható az weboldalon.
Akik pedig nem jutnak el a szentmisére, nekik is jó alternatíva lehet az autóban, vagy akár otthon az interneten keresztül meghallgatnia az istentisztelet szövegét az FM 96,4-en.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Budapest fogadja öt kontinens látogatóit a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson (NEK). Az 52. NEK szeptember 5–12. között a Szent István-bazilikától a Hungexpo teljes területéig, az Örs vezér tere és a Széll Kálmán téren át a Hősök teréig – ahol Ferenc pápa tartja a zárómisét – kínál a hívek mellett minden jó szándékú ember számára csatlakozási lehetőséget, változatos programot egész héten át. Az NEK programjait ráadásul egy külön a rendezvényre létrehozott operatív törzs fogja felügyelni.
Gyengéd érzelmeket táplál iránta...
Szívnagyobbodást diagnosztizáltak nála az orvosok.
Hátborzongató részletek derültek ki az eset kapcsán.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.