
Fehérítőt öntöttek a szemébe: „Gyermekkora óta arról álmodott, hogy megvakul”
Abban hitt, hogy fogyatékosságra van ítélve.
Robbanás történt egy buszon az oroszországi Voronyezs városában csütörtök este, egy ember életét vesztette, és tizenheten megsérültek, hárman közülük súlyosan - közölte Alekszandr Guszev, a voronyezsi kerület kormányzója Telegram-oldalán.
Szergej Szokolov, a kormányzó helyettese gyorsan kizárta egy terrorcselekmény lehetőségét.
A Ria Novosztyi orosz hírügynökség szerint nagyjából harmincan lehettek a járművön, amikor bekövetkezett az eddig ismeretlen eredetű robbanás.
Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) szakértőket küldött a helyszínre, és biztonsági előírásoknak nem megfelelő szolgáltatásnyújtás és gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés gyanúja miatt indított bűnügyi eljárást.
Az Interfax orosz hírügynökség arról számolt be a közeledési felügyeletre hivatkozva, hogy a robbanást feltehetőleg műszaki hiba következtében bekövetkezett gázszivárgás okozhatta a jármű tetején található egyik tartályból. A helyi tömegközlekedési vállalat ugyanakkor közölte, hogy a teljes gépjárműparkja dízelolajjal működik.

Abban hitt, hogy fogyatékosságra van ítélve.

Mindent elleptek a szirénák.

Rejtélyes, medúza alakú fényt láttak az égen.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.