
Sokkoló fotók a Római-partról: bujkáló hajléktalanok, szétvert vécék, szemét mindenhol
A lakók türelme elfogyott, a területtel senki nem foglalkozik.
Háztetőről menekítették ki a budapesti lakókat, miután embertelenül, szándékosan felgyújtottak egy szállót a VIII. kerületben.
Mint arról korábban a Metropol is beszámolt, tűz volt egy munkásszállóként működő budapesti VIII. kerületi épület második emeletén a Koszorú utcában vasárnapra virradóra. A lángok a tetőszerkezetet és a szomszédos épület tűzfalát is elérték. Az érintett épületeket kiürítették, több ember a tetőre menekült.
Vélhetően szándékosan gyújtotta fel az épületet egy 35 éves budapesti férfi a Koszorú utcában tegnap hajnalban. A lángok a munkásszállónak nevezhető ingatlanról hamar átterjedtek a többi lakásra, és a szomszédos épület tűzfalát is veszélyeztették, ezért egy időre az ott lakóknak is el kellett hagyniuk az otthonukat. Amikor a Bors a helyszínen járt, néhány lakó éppen magához vett néhány értéktárgyat, majd az épület kapuját hatóságilag lezárták. A gyújtogatás hátterében szerelemféltés állhatott.
Varga Rudolf, az épület egyik lakója a Borsnak elmondta, az önkormányzat azonnal elhelyezte őket, mert a lakóhelyük használhatatlanná vált.
„Egyetlen éjszaka alatt mindenemet, az egész életemet elveszítettem. Porig égtek a ruháim, az ágyneműim. Most sikerült kimenekítenem egy fazekat, így legalább főzhetek magamnak egy pörköltet. Ennek is örülnöm kell” – mondta a férfi.
A helyiek szerint egyébként az alig néhány négyzetméteres szobákért a tulajdonos 50-75 ezer forintot kér havonta.
„Ezeket még szobának se nevezném! A spejz talán helytálló kifejezés rájuk! Nem embernek való lukak, két ágy is alig fér el bennük” – vallotta be az egyik lakó.
A szemközti házban élő Brigitta hajnali kettő előtt arra lett figyelmes, hogy füst ömlik ki a kigyulladt épületből.
„A nagy meleg miatt nyitott ablaknál aludtam, ezért éreztem az orrfacsaró bűzt. Nem fogtam fel azonnal, mi történik, de amikor kinéztem az ablakon, azt láttam, hogy a tűzoltók egy létrán éppen egy idős bácsit menekítenek ki a tetőablakon keresztül. Volt, aki a kéményen állva várta meg a segítséget. Olyannyira borzalmas élmény volt, hogy azt hittem, még éjjel megszülöm a második babámat” – simogatta meg a hasát a kismama.
Dávid és Bettina a szomszédos épület egy földszinti lakásában él a családjával. A tüzet az éppen a 24. születésnapját ünneplő lány észlelte először. Ő értesítette a tűzoltókat.
„Láttuk, hogy a lángok nagyon magasra, szinte a kéményig csapnak. Körbeszaladtam, minden lakásba bekopogtattam, majd a lakásunkból vizes konyharuhákat hoztam, hogy a szomszédok között osztogassam. Kimenekítettük az iratainkat, majd a tűzoltók kérésére kimentünk az utcára várakozni. Legalább másfél óráig nem jöhettünk vissza, addig izgultunk, hogy megmarad-e az otthonunk. Mi szerencsések vagyunk” – magyarázta a testvérpár.
A lakók türelme elfogyott, a területtel senki nem foglalkozik.
Két holttestet találtak a kiérkező rendőrök.
A rendőröknek is nekiment a tomboló férfi.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre