
Brutális állatkínzás a kamerák előtt: betonra hajította a kutyáját, mert lusta volt kinyitni a kaput
Az állatkínzásról készült felvétel mindenkit sokkolt.
A tervezett időpont szerint befejeződtek a Nyugati pályaudvar rekonstrukciós munkálatai, azonban kisebb munkák még hátra maradtak, így ezekre az elkövetkezendő időkben kerül sor.
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Nyugati pályaudvar mától az egy hónapos teljes lezárás után újranyithatott. Azonban számos munkálatot a kivitelező nem tudott időre befejezni, így emiatt az állomás az eredetihez képest jóval kevesebb vonatot tud majd fogadni. Így a vasútforgalmat a végleges átadásig korlátozták. Emiatt számos vonat módosított menetrend szerint közlekedik.
Szegedi InterCity-k:
Lajosmizsei vonal:
Ceglédi vonal:
Az esztergomi és a szobi vonalon közlekedő szerelvények menetrendjében nincs változás, ott az eredeti menetrend marad érvényben, viszont 5-15 perces késések előfordulhatnak.
Az állatkínzásról készült felvétel mindenkit sokkolt.
Ami korábban egy 5 perces fuvar volt, az most 40.
Úgy vélik, közük lehetett a kicsi halálához.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.