RETRO RÁDIÓ

Mehetnek táborozni a cukorbeteg gyerekek is?





Ha nyár, akkor tábor – a legtöbb szülő számára ez nem kérdés. De bonyolultabb a helyzet, ha cukorbeteg gyerekről van szó!



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.07.12.
cukorbetegség

Országszerte megkezdődött a cukorbeteg gyerekek nyári táboroztatása. Ezer diáknak van lehetősége nyári közösségi élményekre, ahol odafigyelést is kapnak és a betegségükről is tanulhatnak játékosan. Amióta az Erzsébet táborok keretén belül van lehetőség cukorbeteg gyerekek táboroztatására, olyan gyerekek is nyári élményhez jutnak, akiknek a szülei ezt nem tudnák megfizetni.

Mint azt Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott hétfőn budapesti sajtótájékoztatóján elmondta a Liszt Ferenc Általános Iskolában, ahol éppen ma indult egy csapat táboroztatása: Magyarországon 800 ezer diagnosztizált cukorbeteg él, közülük körülbelül 3500 gyermek. A kormány a cukorbetegek életminőségének javítására törekszik, így támogatja a nyári tábort is - hangsúlyozta Nyitrai Zsolt.

A Jónak lenni jó! című adomány gyűjtő műsor 2018-ban a cukorbetegek támogatását tűzte célul- mesélt a kezdetekről Siklósi Beatrix, az MTVA projektvezetője. - A közmédia sokat tehet a tájékoztatás, az ismeretterjesztés terén. Széles társadalmi összefogást sikerült kialakítani az ügy mellett: kisnyugdíjasoktól tehetős cégekig sokan segítettek, összesen 130 millió forint gyűlt össze. 2018-ban bekapcsolódtak a Jónak lenni jó! Kampányába az Erzsébet táborok is, azóta hozzáértő civil szervezetekkel összefogva szervezik a diabéteszes gyerektáborokat. Darabánt Judit, az Erzsébet táborok kommunikációs igazgatója hozzátette: idén 110 ezren nyaralnak az ottalvós, napközis, illetve családi Erzsébet-táborokban, köztük mintegy ezer, 3 és 18 év közötti diabéteszes fiatal.

- A gyerekeknek az azért is jók ezek a táborok a szakszerű ellátás mellett, mert itt nem „lógnak ki” a környezetükből, könnyebben elfogadják az állapotukat és többet megtudhatnak a betegségükről. Emellett önbizalmat szereznek, hogy aztán önállóbban, bátrabban térjenek vissza a hétköznapokba – emelte ki a tábor jelentőségét Muskát Erika, a Sportos Cukorbetegek Egyesületének elnöke.

 

Többféle módon segítik a cukorbetegeket A magyar kormány közéleti tevékenysége a párbeszéden alapul, a diabéteszesek támogatásában együttműködik civil- és érdekvédelmi szervezeteikkel – hangsúlyozta Nyitrai Zsolt. Tavaly november 14-én, a diabéteszesek világnapján a kormány stratégiai együttműködést kötött az érintett szervezetekkel, így élő kapcsolat jött létre azokkal, akik ismerik a diabéteszesek mindennapjait, céljait. - Egy élő szövetség jött létre a cukorbetegek és Magyarország kormánya között – emelte ki a miniszterelnöki megbízott. - A cukorbetegek és az őket képviselő szervezetek így a nehézségeket, a problémákat is gyorsan meg tudják oldani és könnyebben érik el a céljaikat. Májusban módosították a köznevelési törvényt, ennek értelmében szeptember 1-jétől minden óvodában, iskolában szakember foglalkozik a diabéteszes kisgyerekekkel. Továbbá 100 milliós keretösszegre pályázhatnak a civilszervezetek a cukorbetegeknek szóló programok szervezésére, a diabéteszes centrumok pedig tavaly és az idén is félmilliárd forint támogatást kapnak.

 





Ezeket olvastad már?
„A gyásznak sosincs vége” – nem tudták megmenteni a 16 éves fiú életét

„A gyásznak sosincs vége” – nem tudták megmenteni a 16 éves fiú életét

A kutatók is elsápadtak attól, ami az óceán mélyéről előkerült

A kutatók is elsápadtak attól, ami az óceán mélyéről előkerült

Rétvári Bence: A szigorításoknak köszönhetően ma nyolcszor annyi pedofil ül börtönben, mint a baloldali kormány idején

Rétvári Bence: A szigorításoknak köszönhetően ma nyolcszor annyi pedofil ül börtönben, mint a baloldali kormány idején

50 éve van a halálsoron, eljött a kivégzés napja

50 éve van a halálsoron, eljött a kivégzés napja

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás