
Elhunyt a Disney legendás szinkronhangja
Humpy Wheeler 86 évesen vesztette életét.
Nincs semmiféle összefüggés az antitest és a védettség szintje között. A Semmelweis Egyetem rektora kiemelte, az ellenanyag-vizsgálat eredménye csak tájékoztató jellegű.
Az antitest és a védettség szintje között nem lehet egyértelmű összefüggést meghatározni, azaz az ellenanyag-vizsgálat eredménye csak tájékoztató jellegű – emelte ki dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, majd hozzátette: az antitest meghatározására alkalmas méréseket nem az oltások hatékonyságának vizsgálatára, hanem az átfertőzöttség meghatározására találták ki.
A rektor az M1 Ma reggel című műsorában elmondta: minden oltás másképpen hat az ellenanyag-képződésre, hiszen egyes vakcinák az egész vírussal szemben indítják be az antitest-termelést, mások csak egy adott típusú vagy bizonyos fehérjével szemben. Az ellenanyagok mérése is különböző technológiákkal történhet, így bármelyik védőoltás esetében előfordulhat negatív eredmény, azonban ez klinikai szempontból nem jelenti azt, hogy nem alakult ki védettség. A legfontosabb, hogy kétdózisú vakcina esetén mindenkinek fel kell vennie mindkét oltást – hívta fel a figyelmet a rektor.
A Semmelweis Egyetem kapacitásától függően térítésmentes koronavírusellenanyagszint-vizsgálatot biztosít azoknak, akik kétdózisú védőoltás esetén megkapták mindkét koronavírus elleni vakcinát, az oltást követően eltelt a védettség kialakulásához szükséges idő – minimum 2 hét –, majd ezt követően ellenanyag-vizsgálaton estek át, melynek eredménye negatív lett.
A lehetőség nem vonatkozik azokra, akik részesültek már térítésmentes ellenanyag-vizsgálatban az egyetemen, valamint ellenanyagszintjük korábban magas volt. Az ellenanyagszint mérése egy vérvétel alapú vizsgálattal történik, ehhez mindenkinek magával kell hoznia az oltásokról szóló igazolást, valamint az ellenanyagszint-méréssel kapcsolatos lelet másolatát. Vizsgálatra jelentkezni az [email protected] címen lehet.
Humpy Wheeler 86 évesen vesztette életét.
A helyiek félnek a dühöngő férfitól.
Erre hívta fel a figyelmet az államtitkár.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.