
Édesapjához és mostohaanyjához került a kisfiú, majd halálos bántalmazás áldozata lett
A bíró azt mondta, az apa cserben hagyta a gyermekét.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolNem sokat örülhetett a kikényszerített „szabadságnak” a 43 éves férfi.
A pomázi rendőröket riasztották csütörtök este, mert egy lopás miatt elrendelt bűnügyi felügyelet alatt álló ember elektronikus nyomkövetője meghibásodást jelzett. Kiderült, hogy a 43 éves H. Attila levágta bokájáról az eszközt, majd ismeretlen helyre szökött.
A lakcím közelében találtak egy szürke színű, kitolt pengéjű sniccert, valamint a kerítés tövében a levágott nyomkövetőt. A zsaruk sejtették, merre menekülhetett a szökevény, akit meg is találtak egy III. kerületi házban.
H. Attila a bilincselés rövid idejét az ágyon hasalva, Áron, a szolgálati kutya közeli társaságában töltötte, hosszasabban a Szentendrei Rendőrkapitányság előállító helyiségében időzött – írják a Police.hu oldalán.
Az őrizetbe vett H. Attilával szemben a Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya fogolyszökés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást, egyben kezdeményezték letartóztatását.

A bíró azt mondta, az apa cserben hagyta a gyermekét.

Megszólalt a rendőrség.

Az ufók témáját rengeteg mű dolgozta fel, de egy kitűnik a sok közül.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.