
Emberi térdkalács miatt riasztották a parti őrséget – Nem az volt, aminek hitték
Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolEgy jó asszony mindre kapható! Amíg a pasi „dolgozik”, addig a nő szemmel tartja a terepet, de egy valamivel nem számoltak.
Óriási hibát követett el a katalizátort lopó páros. Egy olyan leparkolt autót szemelt ki magának a két tolvaj, amiről fogalmuk sem volt, hogy a benne lévő fedélzeti kamera mindent rögzíteni fog.
Egy férfi és egy nő 2021. június 19-én Budapest IX. kerületében, a Soroksári úton levágta, majd ellopta egy leparkolt autó katalizátorát. A megrongált autó fedélzeti kamerája rögzítette az esetet, amin az elkövetők mellett az is látszódik, hogy a katalizátort kevesebb mint két perc alatt távolította el a férfi – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség oldalán.
A páros autóval érkezett a helyszínre, majd takarva a kiszemelt autót leparkoltak elé.
A férfi ezután autóemelővel felemelte a járművet, és hozzálátott a kipufogórendszerbe épített alkatrész kivágásához; eközben a nő a környezet figyelésével biztosította a bűncselekmény elkövetését. A levágott katalizátort, valamint az elkövetéshez használt szerszámot – emelőt és kesztyűt – betették a hátsó ülésre, és elhajtottak a helyszínről.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a szombathelyi párost rövid időn belül azonosították, majd a 20 éves G. Ramónát 2021. június 21-én Szombathelyen elfogták. Társa, a 26 éves T. Áron ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki. A férfit 2021. június 29-én a Szombathelyi Rendőrkapitányság járőrei elfogták – olvasható a police.hu oldalán.
A gyanú szerint a páros a III. kerületben is követett el hasonló lopásokat. A ferencvárosi nyomozók G. Ramónát és párját, T. Áront lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.