
Emberi térdkalács miatt riasztották a parti őrséget – Nem az volt, aminek hitték
Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolSosem látott pánik tört ki a Debrecen melletti józsai sportpályán. A helyi klub éppen kispályás amatőr futballmérkőzést tartott. A meccs azonban már az elején félbeszakadt, mivel az egyik játékos, egy középkorú férfi életéért kellett küzdeni.
A csatár egy fejelés után rosszul érkezett a földre, lenyelte a nyelvét, majd hörögve fulladozni kezdett. Társai azonnal a segítségére siettek, de a mentéshez több ember is kellett: az egyikük a fejét fogta, másvalaki a kezét szorította le, miközben harmadik társuk a száját feszítette szét, hogy kihúzza a nyelvét a torkából – tudósított riportjában az RTL Klub.
Végül sikerült szabaddá tenni a légzését. A mentők azonnal kórházba szállították, ahonnan rövid megfigyelés után hazaengedték lábadozni.

Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.