
Emberi térdkalács miatt riasztották a parti őrséget – Nem az volt, aminek hitték
Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolAz angol kisvárosban néhány évtizeddel korábban egy hasonlóan titokzatos eset történt, ennek során egy család három tagja tűnt el nyomtalanul.
Az Egyesült Királyságbeli Salcombe-ból jelentették a nem hétköznapi halálesetet – írja a Daily Star.
A kisváros és tengerpartja kedvelt turistacélpont Angliában, évről évre rengeteg nyaralni vágyó jár erre, azonban ez már a második megmagyarázhatatlan bűnügy, ami félelmet kelthet az ide látogatókban.
A városkától nem messze elhelyezkedő erdőben egy levágott fejű holttestet találtak a múlt hétvégén. Egyelőre még az áldozat kilétét sem sikerült beazonosítaniuk a rendőröknek.
Azonban már most rengeteg pletyka kering borzalomról, ugyanis néhány évtizeddel korábban, 1975-ben ebből a városkából tűnt el Patricia Allen és két kisgyermeke, és soha nem derült ki, élnek-e még egyáltalán.
„A megtalált test 100 százalék, hogy nem Patricia Allené, azonban arra a kérdésre, hogy kié lehet a megcsonkított holttest, még nem tudjukk” – nyilatkozta a helyi rendőrség egyik tisztje a lapnak.

A rendőrség hatalmas erőkkel vizsgálódik a környéken, és lezárta az erdőnek azt részét, ahol megtalálták a levágott fejet.
A múltbéli eltűnési ügyet a mai napig nem zárta le a rendőrség, miután sem élve nem került elő a család, sem a holttesteiket nem találták meg. Különös, de 2002-ben a családapát, Anthony John Allent elítélték a felesége és két kisgyermekének meggyilkolásának vádjával. A férj 2015-ben bekövetkezett haláláig végig kitartott az ártatlansága mellett.

Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.