
Holtan találtak egy 50 éves nőt a kertben
Hiába ment a hazudozás, kiderült az igazság.
Részeg hajléktalanok alszanak, vizelnek és zaklatják a szórakozni vágyókat a Budapesti Operettszínház és a Thália Színház előtt a Nagymező utcában.
Bár nyári szünet van, a kulturális és gasztronómiai élet nem állt le a folyton nyüzsgő Nagymező utcában, amit az utóbbi időben elleptek a hajléktalanok. Az olvasói fotókon jól látszik, hogy az ápolatlan és ittas fedél nélküliek a színházak környékén alszanak.
A képeket készítő harmincas éveiben járó olvasónk, Lídia azt is elmondta, ennél sokkal gyomorforgatóbb látvány is fogadta már őt a Nagymező utcában.
„Sokat járok erre, végre lehet újra színházba járni, illetve sokat ülünk itt a barátnőimmel a közeli bárokban, éttermekben. Most ez a látvány fogadott, de rendszeresen koldulnak, illetve legutóbb a virágágyásban vizelt egy férfi. Nincsenek bokrok, nem takarta semmi, miközben gyerekek is voltak az utcán. Felháborító, hogy egy ilyen gyönyörű városban, a Pesti Broadwayon ilyen megtörténhet.”
Hiába ment a hazudozás, kiderült az igazság.
A környéken élők nem tudtak a famíliáról.
A szülinapos unoka választotta a nagymama fürdőruháját.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.