
Nyom nélkül tűnt el a tündéri nagymama – lassan negyed százada nem találják
Még a tárcáját sem vitte magával.
Újabb látványos szakaszához érkezett a Budapesten hatalmas felfordulást okozó felújítás, aminek keretében megújul a Lánchíd.
A Budapesti Közlekedési Központ közleménye szerint a Lánchíd június 16-i teljes lezárása óta főként bontási munkákat végeznek. A hídról már eltávolították a dísz- és közvilágítást, felmarták az aszfaltot az úttestről és bontják az útpályaszegélyt.
Egy hete elkezdődött a Lánchíd útpályájának bontása is: az elöregedett vasbeton pályalemezt a híd közepétől két irányba indulva „felszeletelik”, majd az egyenként két-három tonnás darabokat kiemelik és elszállítják - írták.
A BKK közölte, a kiemelt darabok helyén egyelőre hatalmas lyukak maradnak, amelyeken keresztül feltárul a híd acél tartószerkezete. Ezek állapotát a felújításon dolgozó tervezők és mérnökök folyamatosan vizsgálják, majd meghatározzák, pontosan milyen javításokra van szükség a megmaradó tartószerkezeten.
A BKK Facebook-oldalán egészen elképesztő, eddig még soha nem látott képeket mutatott a tortaként felszeletelt Lánchíd „töltelékéről”

Még a tárcáját sem vitte magával.

Négy dolgot is megváltoztatott a nő az életében..

Tündéri jelenetnek lehettünk szemtanúi Orbán Viktor országjárásán.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.