
Azt hitte, haldoklik: kis híján az életébe került a szépészeti beavatkozás a háromgyerekes anyának
Ritka betegséget okozott az injekció.
Egy 33 éves nő nem bízta a véletlenre, hogy ki lesz a gyermeke apja. Miután véget ért párkapcsolata, a mesterséges megtermékenyítés mellett döntött.
A 33 éves Lola Jimenez egy buli keretében próbálta kiválasztani a számára megfelelő spermadonort. A „ki lesz az apuka?” elnevezésű partin petesejt alakú süti volt és olyan játékok, mint például a méhre spermát rögzítés. A legfontosabb elfoglaltság az volt, amikor a vendégek lették voksukat amellett, akit a legmegfelelőbbnek találtak a „feladatra” az amerikai spermabank adatbázisából.
Az egyébként jogászhallgató Lola annyi kikötést azért adott, hogy a választott férfi legyen szőke és kék szemű – írja a Mirror.
A nőnek 2019-ben ért véget egy hosszú párkapcsolata, és mivel már nagyon vágyik egy babára, úgy döntött, egyedül alapít családot. Mivel egyébként komolyan veszi a feladatot, jól esett neki kicsit elviccelnie a döntést egy ilyen buli keretében. A nő először a vendégeivel együtt kiválasztott donort szerette volna, de a várólista hosszúsága miatt végül egy másik szőke, kék szemű férfire esett a voksa. A beültetés sikeres volt, szeptemberre várja gyermekét.
Ritka betegséget okozott az injekció.
Gyere, és tedd próbára a tudásodat!
Hatalmas készültséggel oltják a tüzet.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.