
Nyitrai Zsolt: Megvan a Gondosóra Program 900 ezredik felhasználója
Az eszköz eddig 70 ezer életet mentett meg.
Vezetés közben lett rosszul egy 60 év körüli férfi a mátészalkai iskola előtt. Az utolsó pillanatban állt ki a forgalomból.
Vezetés közben lett rosszul egy 60 év körüli férfi hétfőn egy mátészalkai iskola előtt. A sofőr az utolsó pillanatban húzódott félre, egy járókelővel gyorsan közölte, hogy mellkasi fájdalmai vannak, majd összeesett.
A középkorú nő hősiesen, lélekjelenlétét megőrizve értesítette a mentőket és a mentésirányító instrukciói alapján megvizsgálta a beteget. A férfi ekkor már levegőt sem vett. A diszprécser folyamatos instrukciókkal látta el a hős nőt, miközben a legközelebbi mentőegységet a helyszínre vezényelte.
Az ismeretlen nő egy pillanatig sem habozott segíteni, és pontosan végezte az utasításokat. Az esetkocsi pillanatok alatt a helyszínre ért. Ám még ezután is hosszú percekig küzdöttek az idős férfi életéért. A segítőkész nő helytállásának és segítségnyújtásának köszönhetően a férfit végül stabil állapotban szállíthatták kórházba – számolt be róla az Országos Mentőszolgálat.
Az eszköz eddig 70 ezer életet mentett meg.
Frontálisan ütközött két személyautó.
1,23 milliárd forint az ára a kocsinak.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.