
Kitört a rollerháború: nem várnak tovább a kormányra, könyörtelenül kitiltják a városokból az e-rollereket!
Szigorú rollerstop jön Hajdúszoboszlón.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA kisgyermek elképesztő lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot. Hősként viselkedett, így mentette meg szerettei életét.
Egy 7 éves floridai kisfiút hősként ünnepelnek, miután a partra úszott, hogy segítséget kérjen, amikor a húgát és az apját elsodorta az áramlat.
Steven Poust pénteken gondolt egyet, és elvitte a 7 éves Chase-t és a 4 éves Abigélt horgászni egy közeli csatornához. A biztonság kedvéért, ha vízbe merészkedtek, apukájuk kezét is fogták a gyerekek az erős áramlat miatt. Ám most horgászat közben, pillanatok alatt bekövetkezett a baj. Váratlanul a kislány, aki általában a csónak hátsó részében szokott üldögélni, kipottyant. Ekkor a testvére úgy határozott, utánaugrik, hogy megállítsa, de Chase-t más irányba sodorta a víz. A férfi gyermekei után ugrott, de egyiküket sem tudta elérni időben, így utasította a fiát, hogy ússzon ki a partra.
„Mondtam nekik, hogy szeretem őket, mert nem voltam biztos benne, hogy mi fog történni. Próbáltam mindkettőjük mellett maradni. Kimerítettem magam. Elsodródott tőlem” – vallotta be Steven.
Mivel ezután a segítség pillanatok alatt megérkezett, még épp időben tudták kimenteni a kislányt és apukáját. „Örömmel mondhatjuk, hogy mindhármukat megtaláltuk, és jól vannak. Nem is kérhettünk volna többet” – nyilatkozta a mentésben részt vevő egyik tiszt.

Szigorú rollerstop jön Hajdúszoboszlón.

Császármetszést hajtottak végre a megölt kismamán.

Nem ezekben a növényekben gyönyörködnénk.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.