
Kitört a rollerháború: nem várnak tovább a kormányra, könyörtelenül kitiltják a városokból az e-rollereket!
Szigorú rollerstop jön Hajdúszoboszlón.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolAz ENSZ hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) keddi döntésében elvetette a népirtás, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt 2017-ben elítélt Ratko Mladic fellebbezését, és megerősítette a „Balkán mészárosának” is nevezett volt boszniai szerb hadseregparancsnok életfogytig tartó szabadságvesztését elrendelő ítéletet.
Mladic a 2017-ben hozott, életfogytig tartó szabadságvesztést elrendelő ítélet ellen a következő év márciusában nyújtott be fellebbezést, az ENSZ felügyelete alatt működő nemzetközi ügyészség tavaly augusztusban azonban a határozat fenntartását kérte.
Az ítélet kihirdetését az eredeti ügyrend szerint tavaly márciusra ütemezték, azonban el kellett halasztani, egyrészt mivel Ratko Mladic műtéten esett át, másrészt a koronavírus okozta járványhelyzet miatt.
A hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmus keddi közleménye szerint további fellebbezésnek nincs helye, az ítélet jogerős.

Szigorú rollerstop jön Hajdúszoboszlón.

Császármetszést hajtottak végre a megölt kismamán.

Nem ezekben a növényekben gyönyörködnénk.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.