
Emberi térdkalács miatt riasztották a parti őrséget – Nem az volt, aminek hitték
Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolRitka pillanat ez, de igaz, minden elismerésünk a fiatal úriember előtt.
Nem mindennapi jelenetet rögzített pár nappal ezelőtt egy fővárosi autós fedélzeti kamerája, a XII. kerületi Németvölgyi út – Stromfeld Aurél utcai körforgalomnál.
A videót a Budapesti Autósok Közösségének küldték be, aminek joggal örülhetünk, hiszen a lovag „akciójától”, minden túlzás nélkül állíthatjuk, könnyes lesz bárki szeme.
Egy fiatal férfi épp a körforgalomból kihajtva látott meg az út másik oldalán egy idős, nehezen mozgó hölgyet, aki botorkálva haladt a zebra felé. Ezt látván, a gáláns ifjú kipattant az autójából és rögvest felajánlotta segítségét, és karon fogva átkísérte a nénit az úton. Ahogy végzett visszasietett az autójához, majd egy laza kézmozdulattal a mögötte várakozó sofőrök türelmét is megköszönte.
Egy önzetlen tiszta lélek, nagyon jó látni, hogy vannak még lovagok.
Ezúton is szeretnénk boldog anyák napját kívánni minden egyes édesanyának!

Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.