
Kiderült, randi közben is elkérheti a rendőr a védettségi igazolványt
Csak érvényes dokumentummal mehetünk étterembe, moziba. Cserébe fel kell készülnünk arra, hogy ellenőrzik az igazolványt.
Kinyitott szinte minden, az éttermektől, szállodáktól, strandoktól az állatkertig, de csak azok számára, akiknek van védettségi igazolványuk. De ki kérheti az igazolványt? A kormányrendelet szerint az ellenőrzés a szolgáltatást nyújtó, vagy vendéglátóhely üzemeltetőjének a feladata, első körben ők lesznek azok, akik megkérnek minket, hogy mutassuk fel a védettségi igazolványunkat egy fényképes azonosító okmány kíséretében – ez lehet személyi, útlevél, jogosítvány, diákigazolvány.

Azonban a szolgáltatókat a rendőrség bármikor ellenőrizheti, hiszen súlyos büntetés jár nekik, ha olyanokat engednek be, akiknek nincs védettségi igazolványuk: a milliós pénzbírság mellett akár egy évre is bezárhatják a helyet.
„Az intézkedést foganatosító rendőr a koronavírus-fertőzés elleni védettség meglétét a védettségi igazolvány és az azt felmutató személy személyazonosító okmányának együttes vizsgálatával állapítja meg” – közölte az ORFK a Metropollal. Magyarán: könnyen előfordulhat, hogy éppen az első randin ül valaki egy moziban vagy egy étteremben, amikor megérkezik egy rendőr, és a két igazolvány együttes felmutatására szólít fel.
Top hírek


Kikötőkben és gyümölcsösökben fosztogattak a kalocsai tolvajok

Baleset történt Balatonvilágosnál - Lezárták az érintett útszakaszt
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre