A most 42 éves amerikai nő videóját már több százezren nézték meg a videómegosztó oldalán. A története egyszerre sokkoló és szívszorító.
Mit tennél, ha egy nap rájönnél, hogy az egész életed hazugság volt, és a családod nem olyan, mint amilyennek hitted őket? Egy amerikai nő állítása szerint pontosan ebben a helyzetben találta magát, amikor mindössze 26 éves volt.
A rendes nevét ugyan nem árulta el, de a mára már 42 éves nő a @thebeardedmom felhasználónév alatt osztotta meg TikTokon a sokkoló történetét. „Hogyan tudtam meg, hogy elraboltak” című videóját pedig már több százezren nézték meg. A névtelenségbe burkolózó nő részletesen elmagyarázta, hogyan jött rá élete legboldogabb időszakában, hogy az édesanyja nem is a biológiai anyja. Éppen akkoriban ment férjhez két gyermekének az apjához, amikor megsejtette az igazságot.
„Feltételeztem, hogy a leggyorsabb módja annak, hogy felkutassam a biológiai anyámat, az lenne, ha beszélnék a rendőrséggel. Nem tudom, mi késztetett arra, hogy felhívjam a szülővárosom seriffhivatalát, de akkoriban úgy tűnt, hogy van értelme” – kezdte a nő elképesztő történetét.
„Megadtam nekik a birtokomban lévő információkat, a seriffet pedig rendkívül érdekelni kezdte, hogy ki vagyok, megadtam a személyes adataimat, és miután néhány percig beszélgettünk, megkért, hogy üljek le, mert valamit el akar mondani nekem. Leültem, és azt mondta, hogy nem talált semmilyen információt az édesanyámról, de azt igen, hogy eltűnt személy vagyok” – árulta el videójában a TikTok felhasználó, aki akkoriban sokkot kapott a fejlemények hallatán.
@thebeardedmomhow I learned I had been kidnapped #storytime #realshit #thisismylife #nomoreshame #kidnapped #survivor #fyppppppppppppppppppppppp♬ original sound - bearded mom
Az is kiderült, hogy 1980 óta eltűnt személyként keresték, csakhogy nyom hiányában lezárták az ügyet. Mint 15 videójából álló beszámolójából kiderült, szülőanyja eladta őt annak a családnak, akikkel felnőtt. A nagymamájának fogalma sem volt az eladásról, ezért bejelentette az eltűnését. A szülőanyja pedig még rá is játszott, ezért gondolták az emberek, hogy elrabolták – számolt be róla a Mirror oldala.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre