
Borzasztó tragédia! Hiába várt a mentőkre, elhunyt a nő
14 óra után próbálták újraéleszteni, mindhiába.
A járvány megfékezésében nagy szerepet játszik, hogy az összes korosztályban megfelelő mértékű legyen az oltáshajlandóság.
Május 10-től a Pfizer oltóanyagával kezdődik meg a 16–18 éves korosztály koronavírus elleni oltakozása. A tinik körében is sokakat megoszt az „oltsanak vagy ne oltsanak kérdése”, de vajon szülői oldalról milyen eszközök állnak rendelkezésre, hogy meggyőzzük a gyerekeket: a védőoltás felvétele az egyetlen út, hogy visszakapjuk régi életünket. Sokszor vitát szülhet a kérdés, de nagyon fontos, hogy tudjuk ezt kezelni, és milyen kapcsolatot ápolunk a gyermekünkkel.
„Egy jó kapcsolatú szülő–gyermek páros esetében van rá esély, hogy feloldják az abból adódó konfliktust, ha a tini nem akar oltást” – mondta Dr. Rusz Edit pszichológus a Ripostnak. Hozzátette: itt az alapkérdés az, hogy milyen a kapcsolata a szülőknek a gyerekkel. Egy tini már önálló, autonóm lény, aki sok esetben saját maga szereti meghozni a döntéseit és ebbe nem akarja bevonni a szüleit. Ennek ellenére egy szerető családban, ahol működik a kommunikáció, van néhány eszköz a szülők kezében, amelyekkel befolyásolhatják a döntését” – mondja a pszichológus.

„A bőrtünetek, tömeges hajhullás, pszichés problémák, depresszió, szorongás, figyelemzavar mind a fiatalokat is érintő post-Covid-tünetek. Ezeket is érdemes a tudomásukra hozni, és hangsúlyozni, hogy ezek az oltással elkerülhetők. S bár lehet, hogy a fiatalabbak nagyobb számmal megússzák a betegséget és annak esetleges súlyos következményeit, de az sem elhanyagolható tényező, hogy már teljesen egészséges fiatalok is kerültek lélegeztetőgépre” – hívta fel a figyelmet Dr. Mangó Gabriella háziorvos. Szerinte a szülőknek nagyon oda kell figyelni a gyerekükre: ha naponta sokat sír, panaszkodik, akkor felmerülhet, hogy ezek post-Covid-tünetek. „Szóba kell ezt hozni, meg kell nyugtatni őket, hogy ez egy post-Covid-tünet is lehet. Ha megnevezzük a problémát, az már csökkenti a félelmet, és segíthet abban is, hogy az oltás felé irányítsuk a gyereket – nyilatkozta a lapnak a háziorvos.
Dr. Bense Tamás családorvos korábban elmondta, hogy valószínűleg az eddigi oltópontokon fogják beoltani a fiatalokat, de ha szükség van rá, a teljes háziorvosi hálózat készenlétben áll. „Ha kell, eldobunk kapát-kaszát, hogy segítsünk az oltásban, ahogyan eddig is” – fogalmazott a családorvos. Ha bevetik őket, akkor egy átlagos orvosi rendelőben naponta több mint száz fiatalt is be tudnak oltani. Az orvos szerint azonban inkább abban lesz komoly szerepük, hogy növeljék a fiatalok oltási kedvét, és megfelelően informálják őket.
A brit vírusvariáns megjelenése után két 16 és egy 14 éves fiatal vesztette életét Magyarországon. Rusvai Miklós szerint a tragikus halálesetek is rávilágítanak, hogy a brit vírusvariáns gyorsabban és agresszívebben fertőz, ezért a fiatalok is célkeresztbe kerültek. A virológus bizakodva várta, hogy Izrael után itthon is oltsák a fiatalokat. „Izrael saját maga jelentkezett be a Pfizer tesztországának. A várandósokat és a fiatalokat is elsőként oltották. Egyértelmű volt, hogy amint lehet, mi is oltjuk az említett korosztályt. Ezzel őket és másokat is védünk.”

14 óra után próbálták újraéleszteni, mindhiába.

Február első hétvégéje számos programlehetőséget kínál.

Mindent lángok vettek körül.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.