
"Mindenki azt mondta, hogy az anyaság lesz életem legszebb időszaka" - egy nő őszintén vallott arról, hogyan omlott össze szülés után
A segélykérések ellenére nem kapott megfelelő segítséget.
Ruha és szemét égett a húsz négyzetméteres helyiségben.
Borzalmasan indult a csütörtök reggel a Somogy megyei Csokonyavisontán, ahol egy kigyulladt családi házhoz riasztották a tűzoltókat.
A lánglovagok kiérkezésekor egy száz négyzetméteres, egyszintes családi ház egyik szobája kapott lángra. A húsz négyzetméteres hálóban ruha és szemét égett, a tűzoltók a lángokat gyorsan megfékezték. A tűzoltók az égő épületből egy idős nőt és a kutyáját kihozták, azonban már nem lehetett rajtuk segíteni. Az egységek az épületből két gázpalackot is eltávolítottak, elkerülve ezzel a robbanást. A tűz keletkezési okát a katasztrófavédelem vizsgálja – írják a Katasztrófavédelem közleményében.
A sajnálatos tragédia kapcsán felhívják a figyelmet arra, hogy azokban a lakásokban, ahol van füstérzékelő, nem következik be halálos lakástűz, sőt komolyabb füstmérgezés, nagyobb tűz sem jellemző az ilyen otthonokban. A füstérzékelő a tűz keletkezésének legelején jelez, amikor még van idő cselekedni, a tűzoltók több értéket tudnak megmenteni.
A segélykérések ellenére nem kapott megfelelő segítséget.
A hét sérült közül egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a roncsból.
A magyar sofőr szállítóautóval rohant bele a családi kocsiba
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre