
Orbán Viktor Brüsszelből: Megvédjük a magyar családokat!
A kétnapos EU-csúcs előtt a miniszterelnök Belgiumból jelentkezett, ahol elmondta, hogyan képviselik majd a magyar érdekeket a környezetvédelem kérdéskörében.
A koronavírus-járvány okozta helyzet áttekintése, a járvány idején az unión belüli szabad mozgást biztosító, koronavírus elleni beoltottságot igazoló közös uniós dokumentum bevezetése, valamint az Európai Unió és Oroszország közötti kapcsolatok állnak a hétfőn kezdődő uniós csúcstalálkozó középpontjában.
A személyes részvétel mellett Brüsszelben kétnaposra tervezett uniós csúcstalálkozón a hétfő este 19 órakor kezdődő munkavacsorát a tagállami vezetők külpolitikai kérdéseknek szentelik, amelyek között kiemelt téma lesz az Európai Unió Oroszországgal ápolt kapcsolata.
Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelből posztolt Facebook-oldalán.
„Palkovics miniszter úrral megérkeztünk Brüsszelbe. Itt még csak maszkban lehet közlekedni a közterületeken is. Amikor majd a járványról fogunk beszélni, itt Magyarország leginkább a gratulációkat szokta fogadni, hiszen egész Európában a beoltottságot tekintve Magyarország az uniós országok között az első-második helyen van. Lesz még szó migrációról, de a legfontosabb a környezetvédelem és a klímavédelem kérdése. Mi ahhoz az országcsoporthoz tartozunk, amelynek az a véleménye, hogy a klímavédelem költségeit a klímaromboló nagy cégeknek kell megfizetniük. Van olyan csoport, amelyik inkább az emberekkel, meg a családokkal fizettetnék meg. Ez akár húszezer forintig is felmehetne havonként egy átlagos magyar család esetében. Mi ezt nem tudjuk elfogadni. Azt a megoldást támogatjuk, amely a klímát rombolókra terheli a védekezés költségeit. A csata elején vagyunk, remélem, Magyarországnak végül is sikerül érvényesíteni az érdekeit” – mondta az EU-csúcsot megelőzően a miniszterelnök.
Top hírek


Csak mandulagyulladás - ezzel rázták le az orvosok az anyát: a 12 hónapos kislánya az életéért küzdött

"Valaki tudja, honnan származnak!" - Gyerekek maradványaira bukkantak az elhagyatott mezőn
"Valaki tudja, honnan származnak ezek a gyerekek!"
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre