
Kiborultak a fapados légitársaság utasai: ezért késett 12 órát a repülő
Már a beszállás is aggasztó volt.
A nagyobb aggyal és több neuronnal rendelkező állatok hosszabban ásítanak - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport, amely munkája során emlősök és madarak 1300 különböző ásítását elemezte.
A Nature Communications című tudományos lapban megjelent tanulmányuk eredménye alátámasztja azt az elméletet, amely szerint az ásítás az agy hűtőmechanizmusaként alakult ki.
A néhány éve felállított elmélet szerint a hideg levegő belélegzése és a szájüreget körülvevő izmok egyidejű összehúzódása a hidegebb vér agyba áramlását segíti. Mivel a nagyobb agyaknak nagyobb energiaigényük van és az agy hőmérséklete részben a hőtermelés révén befolyásolja az idegi aktivitást, az elmélet szerint a nagyobb agyú állatoknak hosszabb ideig kell ásítaniuk, hogy azonos mértékű hűtő hatást érjenek el.
Megállapították, hogy az emlősök lényegesen hosszabban ásítanak, mint a hasonló agy- és testtömegű madarak. Ez a kutatók szerint a madarak magasabb maghőmérsékletével magyarázható. A környezet és a test között nagyobb a hőmérsékletkülönbség, ezért a madaraknak elég egy rövidebb ásítás is ahhoz, hogy jelentős hűtő hatást érjenek el.
Az egyetlen kivétel a csupasz turkáló vagy csupasz vakondpatkány (Heterocephalus glaber), amely nagyon kicsi agya ellenére olyan hosszan ásít, mint egy jaguár. Ennek oka a szakértők szerint az lehet, hogy a vakondpatkányok - egyedül az emlősök között - hidegvérűek.

Már a beszállás is aggasztó volt.

Nem volt könnyű menet.

Deutsch Tamás és Radics Béla felszólították Zugló baloldali vezetését, hogy tisztázzák korrupciós ügyeiket.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.