Megható: 74 év után találkozott a nővérével

Marguerite Huggettnek egész életében fogalma sem volt az igazi apja és anyja nevéről, sőt még pontos a születési idejét sem tudta. Az idős asszony 74 évesen vége átölelhette sosem látott nővérét. A Long Lost Family nevű, hosszú idő utáni családegyesítésekről szóló, brit televíziós sorozat talán legdöbbenetesebb epizódja került nemrég adásba.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.05.22.
testvérek

Marguerite Huggett-tet 1946-ban, hat hetes korában találták meg a londoni Paddington állomáson. A kislány ezután két évet töltött árvaházban, majd egy pár örökbe fogadta. Az igazságot azonban soha nem árulták el neki, és az asszony csak a 40-es évei derekán kérte kérte ki a hajdani örökbefogadási nyilatkozatot. „Döbbenten tapasztaltam a születési anyakönyvi kivonaton, hogy anyám és apám is ismeretlen„ - mesélte az idős nő. „Később rábukkantam egy korabeli újságcikkre, amely röviden tudósított arról, hogy egy CH Cook nevű őr 15 óra 35 perckor egy elhagyott csecsemőt talált a 9-es peronon.”

 

A műsorban Marguerite DNS-ét összevetették egy online adatbázissal, amely segítségével nagy meglepetésre azonosították a vér szerinti anyja és apja kilétét. Ráadásul találtak egy Carol nevű nőt, akiről kiderült, hogy ugyanattól az apától származik, és jelenleg Ausztráliában él. Carol a műsorban elmondta, hogy apja, Arthur végig tudta, hogy van még egy gyermeke, de arról nem, hogy az anyja később elhagyta. A férfi akkor 19 éves volt, és a katonai szolgálatát töltötte. Arthur 2010-ben halt meg, Marguerite vér szerinti anyja pedig már korábban, 1992-ben. Mint kiderült, anyjának az ő születésekor már volt egy gyereke, az apával viszont nem akart együtt maradni. Ezért - hogy egyedülálló anyaként elkerülje a még nagyobb botrányt - magára hagyta a csecsemőt. A sors fintora, hogy később elveszítette az első gyerekét is, amikor az 9 éves volt.

Életük végére egymásra találtak Fotó: pixabay.com

Marguerite-nek ma már két felnőtt fia van, de még mindig nem tudja elhinni, hogy mindez vele történt. A családi képeket nézegetve, arcát kezébe temetve csak ennyit mond: „Egész életemben azt hittem, egyke vagyok. Most pedig, 74 évesen anyámról mesélni, és apámról, akinek négy gyermeke van, óriási változás. Elképesztő.”









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás