
Felfoghatatlan tragédia: vízbe fulladt a 4 éves kislány, míg az édesanya a bárban iszogatott
Egy másik kislány saját magát mentette ki.
Hétvégén Orbán Viktor azt is bejelentette, hogy nem kell többet maszkot viselni a közterületeken. A miniszterelnöki kijelentést szintén a javuló járványügyi adatok és a beoltottak magas száma (5 milliós határ) tette lehetővé. Ez a lazítás hivatalosan vasárnap lépett életbe, ám a Bors munkatársai a hét első munkanapján is azt tapasztalták, hogy sokan még mindig viselik a maszkot külterületen is. Kíváncsiak voltunk, hogy vajon ennek mi az oka, esetleg tartanak még a vírustól, vagy egyszerűen csak nem tudnak az enyhítésről?
– Én most jöttem oltásról, amit már nagyon vártam, én eléggé tartok, tartottam a vírustól. Ezért a biztonság kedvéért kivárom azt a két hetet, amíg hatásossá válik a vakcina, és hordom a maszkot. Bár őszintén megmondom, szemüvegesként nagyon zavar, így örülök, hogy már vége – fogalmazott Ferenc, aki azért még óvatos.

– Tudom, hogy nem kell már hordani kint, de az lesz az igazi, amikor már sehol sem kell. Bevallom, eddig is néha elsumákoltam a dolgot, és csak akkor vettem fel, ha nagyon kellett. Most is csak azért van a fülemre akasztva, mert postán voltam, meg a bankban, ahová még kell. Így kényelmesebb, gyorsan fel tudom tenni, ha bemegyek valahova – mondta Gombos Béla biztonsági őr a Borsnak, aki azt is kiemelte: nagyon várja, hogy végre a többi intézkedést is eltöröljék, és visszakaphassuk a szabadságunkat.

– Én még hordom, és egyszerűen csak azért, mert megszoktam. Az elején még zavart, nagyon furcsa volt, hogy csak ebben mehetek be a boltba, utazhatok a buszon, villamoson, aztán pedig csak így léphetek ki az utcára is. De őszintén szólva, mostanra már hiányérzetem van, ha nincs rajtam. Olyan lett szinte, mint a szemüveg. Egyszerűen meztelen nélküle az arcom – nyilatkozott a Borsnak Andrea, aki azt is megosztotta kollégánkkal, hogy biztos benne: az emberek szabálykövetése és a maszkviselés betartása tette lehetővé, hogy az elsők között nyithatott Európában az ország.


Egy másik kislány saját magát mentette ki.

Ilyet aligha látni mindennap.

Egy francia tévének mondott egy számot, de az nem valós.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.