
Sokkoló, amit tettek – ez a magyar pedofil irányította a nemzetközi bűnszervezetet
Újabb hátborzongató részletek derültek ki a gyermekpornográf-tartalmak megosztására specializálódott fórum tagjairól és vezetőjéről.
Mint arról korábban a Metropol is beszámolt, a rendőrök nyolc helyszínen csaptak le, és négy, gyermekpornográf-tartalmakat terjesztő bűnszervezethez tartozó embert fogtak el szerdán.
Az Europol és az Interpol közreműködésével azonosították a bűnszervezet vezetőjét, aki a lakásán lévő szerverről üzemeltetett a darkneten egy nemzetközileg ismert pedofil fórumot, amelynek több ezer magyar és külföldi felhasználója volt.
A Fővárosi Főügyészség sajtóközleményében most arról ír, hogy a megalapozott gyanú szerint egy 46 éves férfiről van szó, aki 2019 nyarától Budapestről egy olyan, nemzetközi bűnszervezetet irányított, amely gyermekek szexuális kizsákmányolásáról készített képek gyűjtését és megosztását végezte az ún. darkneten – ismerteti a Ripost.
Az elkövetésben három további magyar férfi is részt vett, egyikük saját gyermekét is rendszeresen abuzálta, amelyről felvételeket készített, és azokat mások számára is hozzáférhetővé tette.
A Budapesti IV. és XV. kerületi ügyészség megállapította, hogy a kiemelt tárgyi súlyú ügyben megalapozottan lehet tartani attól, hogy a legsúlyosabb kényszerintézkedés nélkül a gyanúsítottak a büntetőeljárásban elérhetetlenné válnának, veszélyeztetnék a bizonyítást, illetve az elkövetést folytatnák. A kerületi ügyészség így mind a négy férfi ügyében kizárólag a letartóztatásra lát alapot, ezért erre tett indítványt a nyomozási bírónál. A kényszerintézkedés elrendeléséről a nyomozási bíró várhatóan a mai napon dönt.
Top hírek


Így áll most a hazai lakáspiac - kijöttek a friss számok
30 százalékkal nőhet az átadott új lakások száma idén.

Nagy erőkkel keresik - egy pécsi egészségügyi intézményből tűnt el a fiatal lány
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre