RETRO RÁDIÓ

Megdöbbentő! Ezért halálosabb a koronavírus a férfiak számára





Egy szuperszámítógépnek köszönhetően derült fény arra, hogy a férfiakat miért veszélyezteti jobban a koronavírus, mint a nőket.



Megosztás
Szerző:
2021.05.17. 08:20
x kromoszóma

Az eddig is ismert tény volt, hogy a férfiakat jobban érinti a Covid–19, hiszen a statisztika alapján körülbelül kétszer annyi férfi hal bele a vírusba, mint nő, most azonban a valószínűsíthető ok is kiderült.

Dr. Daniel Jacobson, az amerikai Oak Ridge kutatóintézet vezető kutatója korábban már beszélt az elképesztő eredményről: a világ második leggyorsabbjának számító Summit nevű szuperszámítógépnek sikerült 17 000 genetikai mintából egy új elméletet felállítania, és felállította a bradikinin hipotézist. Ez röviden arról szól, hogy vírus a szervezetben azt a keringést ellenőrző rendszert borítja fel, amely egyebek mellett a vérnyomás szabályozását segítő, bradikinin nevű vegyi anyag szintjéért is felel. Emiatt a test óriási bradikininkészletet halmoz fel, és ez a felelős a Covid–19 számos, halált okozó hatásáért.

Ezen a ponton jön a képbe a „gyengébb” nem előnye: a nők két X kromoszómával rendelkeznek, míg férfiak csak eggyel. Az X kromoszóma több olyan speciális fehérjét tartalmaz, amik a vérnyomás-szabályozást segítik. Ennek köszönhető, hogy a nők szervezete eredményesebben tud védekezni a bradikininviharral szemben. A statisztikák szerint ez akár kétszeres védettséget is jelenthet a betegség legrosszabb forgatókönyve ellen.





Ezeket olvastad már?
Felfoghatatlan tragédia: fűnyírás közben érte a halál a fiatal nőt

Felfoghatatlan tragédia: fűnyírás közben érte a halál a fiatal nőt

Nagy érvágás lenne: a Meta ismét belengette azt, amitől mindenki tart

Nagy érvágás lenne: a Meta ismét belengette azt, amitől mindenki tart

„Nem tudtam, hova rohanjak” – lövöldözés tört ki a plázában, halottak is vannak

„Nem tudtam, hova rohanjak” – lövöldözés tört ki a plázában, halottak is vannak

Eltűnt a hirdetési oldalakról Lagzi Lajcsi ötmilliárd forintos kastélya

Eltűnt a hirdetési oldalakról Lagzi Lajcsi ötmilliárd forintos kastélya

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás