
Újabb nagy résztvevők csatlakoztak a nyugdíjas vásárlókért való harcba - ilyen kedvezményt kínálnak
A nyugdíjas élelmiszer utalvány mellé még kedvezmény is jár!
Az adómentességek és a bértámogatások május 31-ig járnak a válság miatt nehéz helyzetben lévő ágazatok szereplőinek, de június 1-től még számos intézkedés, így például a kedvezményes áfa az elviteles ételre és a kamatmentes gyorskölcsön is tovább segíti a családokat, a lakosságot és a vállalkozásokat - tájékoztatta az MTI-t Tállai András.
Több szempontból is jelentős adóügyi könnyítésről van szó. Egyrészt az adóelengedés több mint 130 ezer dolgozót érint, másrészt a gazdaság újraindításának is fontos lépése lehet az, hogy hét havi munkáltatói adómentességet kaptak a járvány által leginkább sújtott vállalkozások. Az intézkedés érdemi segítséget jelent, hiszen összességében csaknem 30 milliárd forintot hagyhat az érintetteknél - fejtette ki az államtitkár.
A májusi adóelengedést az érintett, csaknem 20 ezer vállalkozás minimális adminisztrációval a lehető legegyszerűbben veheti igénybe; csak be kell jelölnie a havi adó- és járulékbevallásában az erre a célra kialakított mezőket. A májusi időszakra vonatkozó bevallást majd június 12-ig kell elküldeni az adóhivatalnak - mondta.
Tállai András kiemelte, hogy a vendéglátásban tevékenykedőket május 31-ét követően is segíti az, hogy továbbra is a legalacsonyabb, 5 százalékos általános forgalmi adót kell felszámítani az elvitelre vagy házhoz szállítással értékesített ételre és italra. Az intézkedés a november 14-i bevezetése óta már több mint 10 milliárd forintot hagyott az érintetteknél.
Az akár 10 millió forint hitelösszegig elérhető kölcsönt - amely kamatmentes, három év törlesztési türelmi idővel - már nemcsak a járvány leginkább sújtotta ágazatokban tevékenykedő kis- és középvállalkozások vehetik igénybe, hanem azok a kisvállalkozások is, akiknek az árbevétele a járvány miatt jelentősen lecsökkent - mondta.
Azoknak a kisvállalkozásoknak, egyesületeknek is nagy segítséget jelenthet a gyorskölcsön, amelyeknek a tavalyi árbevétele nem haladta meg a 100 millió forintot, és az minimum 30 százalékkal alacsonyabb, mint a 2019-es volt, valamint átlagos állományi létszáma nem haladta meg a 25 főt - magyarázta az államtitkár. Május 18-ig 5800 igénylés érkezett 47 milliárd forintot meghaladó összértékben - jegyezte meg Tállai András.
A nyugdíjas élelmiszer utalvány mellé még kedvezmény is jár!
A roller, amit ajándékba kapott előző nap, ma már rémálom.
Életét családja és lakótársai gyors reakciójának köszönheti.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.