
Emberi térdkalács miatt riasztották a parti őrséget – Nem az volt, aminek hitték
Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolAz elképesztő ügyben nyomozás indult, két alkalmazottat gyanúsítanak a botrányos tettek elkövetésével. Pofátlanul próbáltak nyerészkedni, de nem ússzák meg a büntetést.
Az FBI indított nyomozást New Yorkban, ahol egy hullaház dolgozói hitel- és bankkártyákat loptak el a halottaktól. Két alkalmazottat már le is tartóztattak az ügy kapcsán. A hírek szerint több ezer dollár értékben vásároltak jogosulatlanul a tettesek. A vásárlások között szerepelt többek között repülőjegy, parkolójegy és légkondicionáló berendezés is.

Az egyik, 50 éves tettes a holttestek szállításáért volt felelős, vélhetően útközben fosztotta ki a holttesteket, de erről nem kívánt nyilatkozni - írja az sfgate.com. Másikuk 66 éves, ő azt állítja, munkatársai adtak neki négy-öt hitelkártyát, majd további hatot kapott tőlük nyugdíjazása után is.
A bírósági iratok szerint egyelőre nincsenek azonosítva az említett bűncselekményben részt vevő kollégák.

Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.