RETRO RÁDIÓ

Újabb fordulat, Fekete Dávidot letartóztatták, ráadásul felesége is feljelentette





A győri járási bíróság elrendelte az énekes letartóztatását, legfeljebb egy hónap időtartamra. Áldozatai olyan felbőszülten várták, hogy a rendőrök csak azután hozták ki a tárgyalóteremből, miután mindenkit félreállítottak.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.05.06.
összeomlás

A hétfőn letartóztatott Fekete Dávid ügyében a győri járási bíróság végül elrendelte az énekes letartóztatását, legfeljebb egy hónap időtartamra. Ezt azzal indokolták, hogy korábban is megpróbált „elbújni” az igazságszolgáltatás elől, ráadásul lehetősége lenne arra, hogy szabadlábon további bűncselekményeket kövessen el.

A rendőrök igyekeztek távol tartani mindenkit, mert félő volt, hogy az ugyancsak felbőszült károsultak esetleg megpróbálnának kárt okozni Dávid testi épségében. Az egyik helyszínen lévő áldozata, Andrea például elmondta a Metropolnak, hogy még a letartóztatása előtti napon is megpróbált újabb csalást elkövetni. Mint arról már beszámoltunk, Andreát egy gépkocsi vásárlás kapcsán vágta át Fekete Dávid.

Az idilli család már a múlté Fotó: Nagy Gábor NG Kisalföld

A felesége is feljelentette

A Reflektoronline.com információja szerint ráadásul felesége is feljelentette. Az oldal biztos forrásból megtudta, annyira megkárosította a családját, hogy a háromgyerekes anyukának akár évtizedekig is komoly megélhetési gondjai lehetnek majd. Az énekes közel százmilliós hitelt vetetett fel neje cégével, amelynek többmilliós havi törlesztőjét nem tudja fizetni. Erről a hitelfelvételről egyébként az egyik győri férfi, Fekete egyik károsultja is beszélt a TV2 műsorában.

Regina ügyvédje megerősítette a feljelentés tényét: „Ügyfelem valóban feljelentést tett Fekete Dávid ellen, azonban ennek a büntető ügynek a részleteiről egyelőre nem áll módomban nyilatkozni”- mondta röviden dr. Pikali Petra.





Ezeket olvastad már?
Többszáz milliót fizettek a Titanic ajtajáért

Többszáz milliót fizettek a Titanic ajtajáért

Féktelen düh: Magyar Péter nem tudta elviselni Varga Judit sikereit

Féktelen düh: Magyar Péter nem tudta elviselni Varga Judit sikereit

Fontos hírt közölt a KSH a magyar bérekkel kapcsolatban

Fontos hírt közölt a KSH a magyar bérekkel kapcsolatban

Most érkezett: nyerges vontatóval ütközött egy furgon az M1-esen, rohantak a tűzoltók

Most érkezett: nyerges vontatóval ütközött egy furgon az M1-esen, rohantak a tűzoltók

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás