
A Metropol összeszedte a nap legfontosabb történéseit, hogy hogyan alakul az idő, és hogy melyik ismert színészünk ünnepli a születésnapját.
A járványügyi enyhítéseknek köszönhetően ma éjféltől újra megtarthatóak a lakodalmak. A hírt még Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a május 13-i kormányinfón bejelentette, miszerint május 27-e éjféltől lehetőség van a lakodalmak megtartására. A lagzik szervezésénél fontos, hogy az ifjú párok előre meg tudják mondani a menyegző időpontját. Az új engedmény a rendezvényszervezőknek is fontosak, hiszen a nyárra így újra fellendülhet az ágazat.
Ma ünnepli 73. születésnapját Presser Gábor Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas magyar előadóművész, zeneszerző, zongorista és énekes, érdemes művész. Az ő nevéhez köthető a Scampolo, az Omega és az LGT együttesek dalainak jelentős része. Az LGT alapító tagja. Számos előadónak írt már slágert, többek között Demjén Ferencnek, Katona Klárinak, illetve Kern Andrásnak is. Jelenleg a Vígszínház zenei vezetője.
Delegáció érkezése miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest több kerületében. A rendőrség arra kéri az érintett területeken közlekedőket, hogy indulás előtt tájékozódjanak az aktuális forgalmi helyzetről.
Tilos megállni!
• Ma 6 órától 19 óráig Budapest V. kerületben, a Szalay utca páros oldalán, a Vajkay utca és Kossuth tér között.
• Ma 15 órától 21 óráig Budapest XIII. kerületben, a Carl Lutz rakpart 9. számú kikötőnél.
Ma reggel napsütésre ébredhetünk, kevés lesz a felhő, viszont délutánra többfelé képződik gomolyfelhő, ami később záport és zivatart hoz majd magával, ezek leginkább a nyugati tájakon lesznek jellemzőek. Az északnyugati szél egyre inkább megélénkül. Hajnalban 4–10, a legmelegebb órákban 18–26 fok között alakul a hőmérséklet. A hirtelen jött melegedés miatt pénteken hidegfrontra kell számítani, ami az arra érzékenyek szervezetét megterhelheti.
Még a mennyezet is véres volt.
Átadták a jegybevételből származó összeget.
A gyógyulása érdekében egy kockázatos műtét előtt áll.
Több autóban is súlyos károk keletkeztek egy vandál miatt.
Azonnal cselekedett a biztonságért felelős cég.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre