
Orbán Viktor Digitális Polgári Kör kezdeményezéséhez a legnagyobbak csatlakoztak
Már most óriási siker a miniszterelnök kezdeményezése.
Nem értékelte a tréfásnak szánt ajándékot. Nem ez volt az első eset, hogy pikáns ajándékot kapott, de most betelt nála a pohár.
Egy nő beperelte a Ruin Days nevű weboldalt üzemeltető céget, miután tavaly többször is megtréfálták a cég szerinte megalázó termékeivel. A New York-i cég fő profilja, hogy megrendelhető náluk egy általunk kiválasztott személy megtréfálása. Csak egy nevet és címet kell megadni, és ők máris küldenek egy bűzlő csomagot, vagy gumicukorpéniszeket a címzettnek.
Az érintett nő egy péniszalakú, konfettiket szóró „bombát” kapott, amit egy futárcég szállított ki neki – írja a nypost.com. Akkor még nem tudta, mit is kaphatott, s egy óvatlan pillanatban nagy erővel az arcába robbant a rengeteg konfetti.
Most kártérítést követel a fizikai és lelki sérülésekért. Mint mondta, korábban is küldtek már neki hasonló témájú „ajándékot”, de azoktól nem esett baja. A hírek szerint a céget négy másik államban is perlik, mivel anonim üzenetekről van szó, az érintettek nem tudnak érdemben reagálni a küldő fél „tréfájára”. A cég oldalán azt írja ugyan, hogy a szolgáltatás nem használható zaklatásra vagy károkozásra, sokan azonban visszaélnek a lehetőséggel.
Már most óriási siker a miniszterelnök kezdeményezése.
Azért ajándékozták meg Nárciszt, hogy egyetemre mehessen.
A Pécs felé vezető oldalon történt a baj.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.