
Hódmezővásárhelyi békemenet: megérkeztek az első fotók
Már a kezdés előtt nemsokkal hatalmas az érdeklődés.
Ünnepek előtt általában megélénkül a forgalom az üzletekben, de az idei pünkösdi növekedést főként az erősítheti, hogy április 7-e óta lépcsőzetesen enyhülnek a koronavírus-járvány miatti védelmi intézkedések.
A járvány rányomta a bélyegét a kiskereskedelem idei első negyedévére is, a forgalom átlagosan 3,2 százalékkal csökkent. Ugyanakkor az újraindulás óta erősödik a fogyasztói bizalom, fokozatosan nő a fogyasztás, és az eddigi folyamatok alapján Pünkösdkor várhatóan többet költenek a háztartások minden területen, amiből a kereskedelem sem marad ki - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, aki úgy látja, hogy a védelmi intézkedések enyhítése lendületet adott a teljes fogyasztásnak, és az újraindulás első lépése óta eltelt bő egy hónaphoz képest tovább erősödik majd a forgalom a pünkösdi időszakban.

Tavasszal a lakásfelújítási, a kerti és a szabadidős tevékenységek miatt nő az iparcikkek iránti kereslet, ami szintén hozzájárul a kiskereskedelmi forgalom bővüléséhez.

Már a kezdés előtt nemsokkal hatalmas az érdeklődés.

Együtt a cél felé: megható jelenetek a Vivicittáról.

Online is lehet követni az eseményt! Mutatjuk a részleteket!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.