
Nem biztos, hogy életben marad a férfi, aki a vonat elé hajtott Dabason
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolFelesége megtörten emlékezett vissza a szörnyű pillanatra, amikor közölték vele, férje kórházba került. Úgy tudta, könnyű sérülésekkel vitték be őt a mentők, de sajnos nem így volt.
A napokban történt, hogy vonattal ütközött egy személyautó Dabason az 5-ös főút közelében egy vasúti átjáróban. A gépkocsi kigyulladt és teljesen leégett. A sofőr az utolsó pillanatokban még ki tudott ugrani, de a mentősök súlyos állapotban szállították kórházba.
Egy emberként szorít a falu Fekete Sándor bádogosmester gyógyulásáért, amire a felesége, Marika szerint nem sok esély van – tudta meg a Blikk.

Ütközésben összetört, kiégett személygépkocsi az 5-ös főútnál, Dabas közelében, egy vasúti átjáróban 2021. április 12-én. Az autó vonattal ütközött, a sofőrhöz mentők érkeztek. A vonat utasait pótlóbuszok vitték tovább.
(Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)
„Majdnem elejtettem a telefont, amikor este a férjem orvosával beszéltem. Úgy tudtam, Sanyimat könnyű sérüléssel vitték be a kórházba, a doktor úr viszont azt mondta, a férjem kómában fekszik, tízórás műtéttel varrták össze a tüdejét, ráadásul súlyos bordatöréseket is szenvedett” – emlékezett vissza a szörnyű pillanatokra Marika.
Az aggódó felesége szerint már az is csoda, hogy életben maradt Sándor. Azon a napon egyébként másodszor járta meg Dabast és Örkényt. Ráadásul a tragédiát még drámaibbá teszi, hogy a családfő születésnapját ünnepelték aznap.

Ütközésben összetört, kiégett személygépkocsi az 5-ös főútnál, Dabas közelében, egy vasúti átjáróban 2021. április 12-én. Az autó vonattal ütközött, a sofőrhöz mentők érkeztek. A vonat utasait pótlóbuszok vitték tovább.
(Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)
„Pont Sanyi születésnapján történt a baleset. Negyven éve vezet, soha egy karcolást nem okozott még senkinek. Igaz, sörös a férjem, naponta megiszik három üveggel, és a vizsgálat kimutatta nála az alkoholt” – ismerte el az asszony.
Top hírek


Sokkoló felvétel: letarolta a közönséget egy elszabadult bika
Milliókra perelik a rodeó szervezőit.

Hatalmas volt a tét: kihúzták az ötöslottó nyerőszámait
Vajon sikerült valakinek behúzni a nyereményt?
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre