
Megnyitottak a teraszok, ez van most Budapesten - Fotók
A várt nagy roham elmaradt, de azért sokan döntöttek úgy, hogy a szabadban isznak egyet.
Miután már több mint 3 és fél millió magyar be van oltva, a mai nap újra kinyithattak a vendéglátóhelyek teraszai. Az ücsörgéshez, beszélgetéshez kell a maszk, de aki eszik vagy iszik, az természetesen leveheti.

„A vendéglátóhelyek teraszainak és kerthelyiségeinek újranyitása nem jelenti azt, hogy az eddig hatályos védelmi intézkedések nem érvényesek” - hangsúlyozta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője szombaton a közmédiának adott interjújában. Gál Kristóf elmondta: a rendőrség mindenkitől azt kéri, hogy továbbra is viseljen maszkot, tartsa be a távolságtartásra, és a megváltozott, 11 óráig tartó kijárási tilalomra vonatkozó szabályokat.

Sokan hatalmas rohamra számítottak ma: hosszú hónapok után ma lehet először újra kiülni egy teraszra, a nap is süt, úgy vélték, rengetegen keresik fel a belvárost. A Metropol fotósainak beszámolója szerint azonban sehol nincsenek tömegjelenetek, szerencsére! Nem is mindegyik étterem, kocsma nyitott már meg, hiszen több felkészülési időre van szükségük, hogy megfelelő módon tudják fogadni a vendégeket.
Ahol kinyitottak, ott örömmel fogadták az érkezőket, és mindenhol biztosítani tudták a biztonságos távolságot az asztaltársaságok között.

Top hírek


Orbán Viktor: Ez acél volt, Miskolc!

Klaudia egyetlen álma, hogy meggyógyulhasson: nem adja fel a rák elleni küzdelmet
Ismét egészséges szeretne lenni a fiatal nő.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre