
Ilyen nincs: 75. próbálkozásra tette le a KRESZ-vizsgát egy tanulóvezető
A megdöbbentő számok azonban nem mindennaposak.
Dr. Merkely Bélát kollégái lepték meg a verssel, amit szerencsére közreadott a Semmelweis Egyetem rektora.
A nehéz időkön egy kis humor mindig segít átlendülni. Mint kiderült, nincs ezzel másként a Semmelweis Egyetem napról napra hősiesen küzdő csapata sem, akik meglepték a rektort, dr. Merkely Bélát egy személyre és élethelyzetre szabott locsolóverssel:
,,Semmelweisen jártam,
Rektor Urat láttam,
Kedvence a piros tojás,
Jöhet-e a Covid-oltás?
Vakcinából ne válogass,
Ellenanyag legyen magas!
Ha húsvét, akkor locsolkodás,
Idén viszont oltakozás!”
Ezzel – a fiatal kollégái által írt – versecskével kívánt mindenkinek áldott húsvéti ünnepeket Merkely Béla.
„Sajnos idén húsvétkor is mellőznünk kell a rokonlátogatást, a locsolkodást, viszont az oltási program az ünnep alatt sem állt meg.
Én magam is több száz honfitársunknak, köztük kismamáknak adtam be a Covid–19 elleni vakcinát, hiszen most ez a legfontosabb feladatunk.
Bízom benne, májusra fellélegezhetünk, s már nyáron újra együtt lehetnek a családok!” – írta bejegyzésében.

A megdöbbentő számok azonban nem mindennaposak.

Megdöbbentő, mivel védekezik most a nő.

Már nem csak inni szeretnek Budapesten a turisták.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.