A 100 Tagú Cigányzenekar egyedi, magyar értéket képvisel, az emberi erőforrások minisztere 30 millió forint rendkívüli támogatást adott a zenekar számára.
A Magyar Örökség és Hungarikum díjas 100 Tagú Cigányzenekar számos hazai és nemzetközi elismeréssel rendelkezik. 1985-ben alakult meg, immár 36. éve működik. Hagyományőrző előadásaikkal bejárták az egész világot és a magyar cigányzene utánozhatatlan művészetével ismertették meg a zenekedvelőket.
A 100 tagú cigányzenekar (Fotó: Tolnai Népújság/Molnár Gyula)
Mint ahogy lapunk azt korábban megírta, a koronavírus járvány ideje alatt a budapesti VII. kerületi ellenzéki polgármester elküldte a zenekart abból az épületből, ahol több mint egy évtizedig próbáltak és készültek az előadásokra. Ezt követően Prof. Dr. Kásler Miklóselrendelte, hogy a zenekar számára egy méltó és végleges helyszínt biztosítson a kultúráért felelős államtitkárság. Ennek az épületnek a keresése jelenleg is zajlik. Tovább nehezíti a zenekar helyzetét, hogy a járvány miatt tavalyi kevés koncertet tudtak megtartani.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.