
Bármit elkövet Horvátország, hogy megmentse az idei nyarat
Beoltják a szállodai dolgozókat, fizetik a hazatéréshez szükséges teszt árát, elfogadnak bármilyen oltási igazolást, és a járványügyi szabályoknak megfelelő programokat hirdetnek, csak hogy újra beinduljon a turizmus.
A magyarok egyik kedvenc tengerpartján a lakosság zöme vendéglátással foglalkozik. Így van ezzel az évek óta Horvátországban élő Gábor is, aki a családjával együtt már nagyon készül a nyitásra.
– Már pünkösdre is vannak foglalásaink, nyárra pedig az összes kétszemélyes apartman megtelt. Tapasztalataink szerint a családok egyelőre óvatosabbak, már csak azért is, mert ha továbbra is negatív teszthez lesz kötve a kiutazás, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy azt hány főnek kell kifizetni, máskülönben a költségek jelentősen megnövekedhetnek. Ha mindenki eljön, aki eddig foglalt, boldog leszek – mesélte a kint élő magyar férfi, aki szerint Horvátországban már mindenki nagyon készül a nyitásra, számos helyet felújítottak és különböző programokkal igyekeznek bevonzani a turistákat, sőt a horvát idegenforgalmi minisztérium bejelentette, hogy a hazatéréshez szükséges teszt költségeinek egy részét is állják, ha ezen múlik, hogy újra beinduljon a turizmus. Emellett soron kívül beoltanák a szállodai dolgozókat.

Hogyan lehet kijutni Horvátországba?
Sokan ódzkodnak a feltételektől
A Metropol egy horvátországi nyaralásokkal kapcsolatos Facebook-csoportban érdeklődött az ország szerelmeseinek nyári terveiről. Kérdésünkre a következő válaszok érkeztek:
Top hírek


Tiszaújvárosi robbanás: legalább egy ember meghalt, az egyik sérült életveszélyes állapotban van

Családi vállalkozás: Kristállyal kereskedett egy egész család Enyingen
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre