Hihetetlen, 97 évesen is olt az ország legidősebb orvosa!

– Mikor és hogyan kezdte a pályát? – 1950-ben szereztem diplomát, tavaly volt 70 éve. A praxis pedig 100 éves, ugyanis az édesapám indította el. 1910-ben végzett, a háborúban katonaorvos volt, utána, 1920-ban alapított háziorvosi praxist. Én 1923-ban születtem. Édesapám 1957-ig rendelt a budapesti I. kerületi Attila úton, akkor vettem át tőle a pácienseit. 1989-ben nyugdíjaztak, utána két évig helyettesítgettem, és amikor bevezették a szabad orvosválasztásos rendszert, újra háziorvos lettem.

– Hogyhogy még dolgozik ennyi idősen? – Olyan nem lehet, hogy én ne dolgozzak! A bölcsőtől a koporsóig, én még így tanultam. Mit is csinálnék? Jó, lehet olvasni, sétálni, tévét nézni, de ennél én sokkal nyughatatlanabb vagyok.

– Mit szeret ennyire a munkájában? – A nyomozást. Ha valaki arra panaszkodik, hogy sokat fáj a feje vagy szúr valamije, meg kell állapítani, mi a baj. Ez valóságos detektívmunka! Az is izgalmas, hogy utána meg kell találni egyénre szabottan a terápiát, és ha ez sikerül, az hallatlan öröm. A betegekből sosincs elegem, csak az adminisztrációból.

– Mennyit fejlődött az orvoslás ennyi év alatt? – Óriásit! Amikor kezdtem, a kórházi folyosón minden kórterem előtt volt egy szék, azon lavór fertőtlenítő klóros vízzel. A recepteket kézzel írtuk, töltőtollal, a kórlapokat is. Ma már van ultrahang, CT, automata laboratóriumi készülék, ami 5 perc alatt eredményt ad. Amikor friss diplomás voltam, EKG már volt, de csak kórházakban, ráadásul akkora, mint egy fél íróasztal. Most elfér zsebben. Molekuláris biológia – ezt a kifejezést 1950-ben nem ismertük. Mikor én végeztem, nem létezett traumatológia, ortopédia, reumatológia, mint önálló orvostudományi szakág. Egy baleseti esetet általános sebészeten láttak el. Mozgásszervi betegségeket a belgyógyászat keretében tanultunk.

– Hogyan éli meg a koronavírus-járványt? – Borzasztó támadás ez az emberiség ellen. A járvány persze nem újdonság, az influenzajárványokkal is bőségesen szereztem tapasztalatokat. A mai generáció már nem is tudja, milyen volt, amikor még nem volt ellene oltás. A 70-es, 80-as években pergőtűzként jöttek a telefonhívások a járvány idején. Volt, hogy reggel úgy indultam el, hogy 8 fekvőbeteghez kell mennem, estig 25-35 helyre hívtak.

– Megbízhatónak tartja, beadja a koronavírus elleni vakcinákat? – Igen, oltok. A szervezés rémesen nehéz. Gyorsan be kell hívni a pácienseket, felvilágosítani, alkudozni, hogy milyen oltóanyag van. Rengeteg az adminisztráció. Akármennyire furcsa, sok idősnek csak egyszerű mobilja van, se okostelefon, se számítógép, hogy levelezni tudnék vele. A napot hajnali 1-2 körül fejezem be.

– Egyedül él? – Igen, 3 éve, miután szegény feleségem, akivel 73 évig voltunk együtt, magamra hagyott. Azóta mindent magam csinálok.

– Mi kell ahhoz, hogy valaki jó háziorvos legyen? – Elsősorban együttérzés. Az orvos annak is segít, aki esetleg neki nem szimpatikus. Nekem nagyon rosszul esik, ha valaki panaszkodik, hogyan bántak vele az egészségügyben. Minden ember élete, egészsége ugyanolyan fontos, bárki legyen is az.

– Van, akit gyerekkorától kezdve ismer? – Sőt, olyan is, akit már a születése előtt ismertem! Az állapotosokat ugyanis a háziorvoshoz küldik belgyógyászati vizsgálatra, ahol – többek között - meghallgatjuk a magzati szívhangokat is. Az egyik páciensemét 43 évvel ezelőtt hallgattam meg először.

– Ön megkapta már az oltást? – Igen, már mind a kettőt. Sajnos, még nem tudni, meddig tart majd a védettség.

– Nem tartott a koronavírustól? – Én a Covid előtt is ki voltam téve betegségeknek. Dolgoztam a Honvédkórház fertőző osztályán néhány évig. A tífusztól a diftériáig minden volt, és akkor még a tizenéves korúaknál idősebbek nem részesültek a kötelező védőoltásokban. Nem féltem a koronavírustól sem, csak tudatában voltam, hogy fennáll a veszély. Jó érzés volt a második oltást megkapni, mert most van egyfajta biztonságérzetem. A legjobb oltóanyag is csak 93-95%-os védelmet nyújt, de ha meg is betegszik az ember, nem olyan súlyosan. Azért jobb vigyázni! Most is viselek maszkot és gumikesztyűt. Sőt, elárulok egy műhelytitkot: ha előre csomagolt élelmiszert vásárolok, kiterítem egy papírtörlőre, rácsöppentek fél mokkáskanálnyi fertőtlenítőt és áttörlöm, majd így teszem a hűtőbe.

– Mit szól a család a munkamániájához? – A lányom 69 éves, orvos, ő is dolgozik. A vőm ortopéd szakorvos, 30 éve kiköltöztek Bécsbe. Van két unokám, a lány szociális munkás, a fiú filozófus, Koppenhágában vendégprofesszor. A dédunokám, Lea októberben volt 1 éves.

Érdekes volt telefonon diagnosztizálni

Bármilyen hosszú időt töltött a pályán dr. Körmendi István, különleges élmény volt számára telefonon ellátni a betegeket a járvány idején. – Egyik este felhívott egy régi betegem. Elmondta, hogy egész nap rosszul érezte magát, a mellkasában „összevisszaságokat„ érez, rendetlen a szívverése. Azt mondtam, tegye a mobilját a mellkasára, úgy hallgattam meg. Hallottam, hogy olyan ritmuszavara van, ami azonnal vérhígító-kezelést és ritmusszabályozót igényel. Rögtön megírtam a beutalót és szkennelve elküldtem (szerencsére az illetőnek van nyomtatója). Másfél óra múlva telefonáltak a kórházból: valóban pitvarfibrilláció volt. Jó érzés, hogy sikerült megmenteni a távolból is.

Fél évszázada is mentett életet telefonon

Még számítógép és mobiltelefon sem volt, amikor 50 évvel ezelőtt dr. Körmendi István otthonról mentette meg egy betege életét.

– Éjjel kettőkor hívott egy 25 éves nő, hogy egyedül van otthon és erős hasgörcse van. Önvizsgálatot csináltattam vele: az utasításaim szerint nyomkodta a hasát és szólt, hol fáj a legjobban. Rákérdeztem a menstruációjára, ami késett. Arra következtettem, hogy méhen kívüli terhessége lehet, küldtem hozzá mentőt. Egy órával később megoperálták. Jó érzés volt, hogy álmomból felriadva, a távolból is segíthettem. Ha akkor azt mondom, vegyen be görcsoldót, el is vérezhetett volna. Ma azonban már nagymama.