
Fontos információ! Hogyan rendelkezhetsz adód 1+1 százalékáról?
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolAz szja 1+1 százalékáról idén is május 20-ig lehet rendelkezni. A támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, miközben a felajánlás csak néhány perc figyelmet igényel az adózóktól.
A benyújtás folyamata
Ha rendelkezel elektronikus tárhellyel, nyilatkozatát a legegyszerűbb módon, elektronikusan nyújthatod be:
Nekik adhatjuk az 1 százalékot
Felajánlásokat kizárólag azok a civil szervezetek kaphatnak, amelyek korábban regisztráltak a NAV-nál, valamint a technikai számmal rendelkező vallási közösségek és a kiemelt költségvetési előirányzat. A NAV honlapján valamennyi lehetséges kedvezményezett megtalálható.
A korábbi felajánlás érvényes lehet
A vallási közösségek számára szóló, formailag érvényes nyilatkozatot a NAV mindaddig automatikusan figyelembe veszi, amíg a felajánló újabb nyilatkozattal nem jelöl meg egy másik vallási közösséget, vagy a korábbi nyilatkozatát nem vonja vissza. A civil kedvezményezett és a kiemelt költségvetési előirányzat számára viszont – a korábbi évekhez hasonlóan – továbbra is évente kell megtenni a felajánlást.

A leggyakrabban őket választjuk
A legtöbben gyermekek fejlődésére és gyógyítására vagy állatmenhelyeknek ajánlják fel adójuk 1 százalékát.
Utólagos ellenőrzés
2022 januárjától a NAV honlapján megtekintheti, hogy az ön által idén megjelölt kedvezményezett részesült-e a felajánlott 1%-os összegből. Ha elektronikus tárhellyel rendelkezik, elektronikusan is tájékoztatják a felajánlott összeg kiutalásáról.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre