
Szörnyű tragédia: holtan találtak rá az eltűnt papra - szívszorító részletek
A rendőrség nyomozást indított az eset kapcsán.
Úton volt férjével a kórházba, de már képtelenek voltak időben beérni. Óriási szerencséjük volt, hogy éppen arra tartott a kórház egyik nővére, aki segített levezetni a szülést.
A szülés óráit egyetlen anya sem tudná elfeledni, azonban van, akinek emlékezetesebbé sikeredik a vajúdása a megszokottnál. Ez történt Aishling Mohan esetében is, ugyanis az Ausztráliában élő ír nő egy bicikliút kellős közepén hozta világra második gyermekét, egy kisfiút – írja az Irish Mirror.

Aishlingnél még brisbane-i otthonában indultak meg a fájások, amiről rögtön értesítette férjét, Stephent is. Gyorsan összepakoltak és beültek az autójukba, azonban a kórház még elég messze volt, mikor egy piros lámpánál várakozás közben már előbukkant a baba feje. A férj nem tehetett mást, lehúzódott a legközelebbi lehetőségnél, és a bicikliúton próbált segítséget keresni, míg Aishling az anyósülésen vajúdott.
A szülők szerencséjére épp arra tartott a kórház egyik nővére, Emily is, aki mindig a bicikliúton szokott besétálni a munkahelyére, és az ő szakértő segítségével komplikációk nélkül jött világra a sietős kisfiú, akinek Mohanék még nem választottak nevet. De az apa megerősítette: anya és baba egyaránt jól van.

A rendőrség nyomozást indított az eset kapcsán.

Mindenki a kormányfőtől akart szelfit kérni.

Semmi sem tagadott a férfi.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.