
Itt a hivatalos bejelentés a nyugdíjasoknak járó élelmiszer-utalványról
Zsigó Róbert közölte a részleteket.
A Ficsak idén a Zöld Követ Egyesülettel karöltve szeretné méltó módon megünnepelni az anyák napját, az édesanyákat. Egy kedves videóüzenettel és egy online játékkal is készülnek.
2021-ben is, bár picit más formában, de szeretné a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) köszönteni az édesanyákat. Egy élhetőbb világra, egy szebb jövőre szeretnék idén felhívni a figyelmet a Zöld Követ Egyesülettel (Zöld Követ), ahol unokáink, dédunokáink is csodásnak látják majd a földünket.
„Az Édesanyák ünnepén talán még fontosabb, hogy megértsük, felelősséggel tartozunk gyermekeink jövőjéért. Igyekezzünk telepakolni kis puttonyaikat hasznos és környezetbarát ötletekkel, megoldásokkal, hogy felnőttként azt mondhassák, ezt az anyai szeretetet tovább adom gyermekeimnek is” – mondta Király Nóra, a Zöld Követ Egyesület és a Ficsak alapítója.
Törekvésük célja nem más, mint megmutatni a családok számára, hogy érdemes a gyerekeket megtanítani a környezettudatos magatartásra, hiszen így felbecsülhetetlen örökséget hagyhatnak az anyák gyermekeik számára: egy élhető bolygót.
Együtt nevetni, sírni gyermekeinkkel, látni a fényt a szemükben, és tudni, hogy egyszer ők is felnőnek és kirepülnek a családi fészekből, egyszerre örvendetes és aggódással teli érzés. Bízunk abban, hogy a megfelelő tudást adtuk át számukra ahhoz, hogy boldogulni tudjanak abban a nagybetűs életben. Feladatunk és kötelességünk is egyben mindent megtenni jövőjükért, hogy felnőve azt mondhassák: Köszönjük!
Ezen gondolat mentén indította el a Zöld Követ Egyesület és a Ficsak az „Én szeretek gondoskodó Anya lenni” online játékukat.
Szeretnék egy csokorba gyűjteni a legszebb pillanatokat ANYÁK napjára! Arra kérik az édesanyákat, hogy mondják el, miért szeretnek gondoskodó anyák lenni.
https://www.facebook.com/zoldkovet/photos/a.106044314519962/283227663468292
Zsigó Róbert közölte a részleteket.
Egyszerű lépésekkel megelőzhetjük a betegség kialakulását.
Fontos szavazást tartanak csütörtökön Brüsszelben.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.